Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte Magyarországot és három másik szomszédos országot, hogy segítsék az ukrán gabona vasúti tranzitját Nyugat-Európa felé. Magyar Péter miniszterelnök az RTL Híradónak azt mondta, nem lát akadályt a szállításban, amennyiben a rakományok csak áthaladnak Magyarországon, és nem kerülnek a hazai piacra.
Magyar a pénteki brüsszeli EU-csúcsról hazafelé nyilatkozott a televíziónak. Elmondása szerint Zelenszkij az uniós vezetők plenáris ülésén Lengyelországtól, Romániától, Szlovákiától és Magyarországtól is azt kérte, hogy tegyék lehetővé az ukrán mezőgazdasági termékek átszállítását. Az ukrán elnök a négyszemközti találkozójukon külön is felvetette, hogy lezárt, leplombált vasúti szerelvényeken juttathatnák el a kukoricát Nyugat-Európába.
„Mondtam, hogy amennyiben ez csak átmegy az országon, akkor nyilván ennek nincsen akadálya”
– idézte fel válaszát a magyar miniszterelnök, aki egyébként elárulta azt is, hogy nagyjából 10-15 perces volt a találkozója az ukrán elnökkel.
Ukrajna gabonaexportjának jelentős része a Fekete-tengeren keresztül jutott el a nemzetközi piacokra. Az orosz támadások azonban súlyosan akadályozzák a tengeri szállítást, ezért Kijev szárazföldi útvonalakon próbálja eljuttatni terményeit a nyugati országokba. A most felvetett megoldás a háború első éveiben alkalmazott tranzitrendszerhez hasonlítana, amikor a szomszédos országokon keresztül is szállítottak ukrán gabonát.