Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök első országos táborának zárónapján, a lakiteleki Hungarikum Ligetben beszélt a Tisza-kormány intézkedéseiről, a Fidesz jövőjéről és az elszámoltatásról. A volt miniszterelnök a Futó Boglárka HírTV-s riporterrel és Kacsoh Dániellel, a Konfront alapítójával folytatott beszélgetés során arról beszélt: a jelenlegi kormány az előző 16 év eredményeit bontja le, miközben nem látható, milyen új rendszert akar felépíteni. A Tisza Pártot „újkommunistának” nevezte, és a vagyonvisszaszerzési hivatal kapcsán arról is beszélt, hogy szerinte politikai leszámolás fenyegeti a jobboldal szereplőit. A beszélgetés során a közönség is kérdezhetett online formában a DPK Facebook-csoportjában.

„Ma a rombolás zajlik Magyarországon”

A Tisza-kormány tevékenységét értékelve Orbán Viktor kijelentette: „Ma a rombolás zajlik Magyarországon.” Szerinte a kormány az előző 16 évben létrehozott eredményeket bontja le, miközben nem látható, milyen elképzelések alapján építene helyettük valami újat.

A volt miniszterelnök úgy vélte, egyelőre nem lehet megmondani, hogy a mostani folyamatokból lesz-e később valódi építkezés. A kormány intézkedései közül többek között a szuverenitás kérdését, a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC) és a Déli körvasutat említette.

A Fidesz történelmi párt, a Tisza még bizonyíthat

Orbán Viktor a Fideszt történelmi kormányzópártnak nevezte, a Tisza Pártot pedig jelenlegi formájában „múló jelenségnek” tartja. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a Tiszából idővel meghatározó kormányzópárt válhat, ha megteremti ehhez a megfelelő szellemi alapokat, és kiemelkedő gazdasági teljesítményt mutat fel.

A volt miniszterelnök arra hivatkozott, hogy a Tisza még csak öt hónapja van kormányon, ő azonban ez idő alatt nem látott olyan terveket, amelyek a korábbi eredmények helyébe lépő építkezést alapoznának meg.

A Fidesz jövőjével kapcsolatban így fogalmazott: „Nekünk megvan az időnk, a tetteink, és a sikereink, ezért vagyunk mi egy történelmi kormányzópárt, csak most épp nem kormányzunk. Ilyen van.”

Saját politikai jövőjéről is beszélt. „Nekem a jóisten 16 adott, néggyel még tartozik” – mondta, majd hozzátette: „ember tervez, szavazó végez.”

Jóléti ígéretek vs. korábbi kormányzati eredmény

Orbán Viktor szerint a választási kampányban több olyan ígéret is elhangzott, amelynek teljesítéséhez nem áll rendelkezésre megfelelő pénzügyi fedezet. Példaként a szociális dolgozóknak ígért 25 százalékos béremelést említette. Úgy vélte, felelős politikusként nem lehet olyan vállalásokat tenni, amelyek finanszírozása nem biztosított.

A korábbi kormányzati eredmények között a családi adókedvezményeket, a 13. és a 14. havi nyugdíjat, valamint a 3 százalékos fix lakáshitelt sorolta fel. Értékelése szerint a Tisza választási támogatottságában fontos szerepet játszottak a jóléti ígéretek.

Orbán szerint őt is célba vették

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) kapcsán Orbán Viktor az egykori Államvédelmi Hatósághoz (ÁVH) hasonlította az új intézményt. A Tisza Pártot „újkommunistának” nevezte, és azt állította, hogy a hivatal működése politikai leszámolások eszközévé válhat.

Az elszámoltatásról szólva a volt miniszterelnök a mentelmi jog megszűnését is a jobboldali politikusok kiszolgáltatottságával kapcsolta össze. Úgy fogalmazott, hogy a politikusait nem védi már a korábbi rendszer, és szerinte „mindegyikre vadásznak is, attól függően, hogy milyen szerepet játszott”.

Saját helyzetéről külön is beszélt: „Ezért elsősorban rám vadásznak, de vannak itt még néhányan, akik ebben a vadászparkban vannak.”

Orbán Viktor azt is állította, hogy a jobboldali gazdasági szereplők támadás alatt állnak. 

Brüsszel, gender, migráció és háború

Orbán Viktor a genderkérdést, a migrációt és az ukrajnai háborút is a Tisza politikai irányvonalának bírálatához kapcsolta. Azt állította, hogy Brüsszel ezekben az ügyekben olyan politikát vár el Magyarországtól, amelyet a Tisza hajlandó követni, mert az európai baloldali pártok közösségéhez kíván tartozni.

A gyermekvédelmi törvény kapcsán az azonos neműek házasságának és örökbefogadásának támogatását, valamint az iskolai érzékenyítést említette az uniós elvárások példáiként. A migráció és a háború ügyében szintén a korábbi Fidesz-politikával ellentétes irányt tulajdonított a Tiszának.

A volt miniszterelnök a beszélgetésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök október 23-i meghívására is kitért. A lehetséges látogatással kapcsolatban azt mondta: „Zelenszkijnek több esze van, mint a meghívónak, és nem jön el.”

Mi lesz a Fidesszel? Orbán decemberre ígéri a párt újjászervezését

Orbán Viktor szerint a Fidesznek először fel kell dolgoznia a 16 év kormányzás után elszenvedett választási vereséget, majd újjá kell szerveznie a polgári, nemzeti és keresztény gondolkodású emberek közösségét. „Utoljára 20 éve vesztettünk. Veszítsünk minden 20 évben, ezt kívánom” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a vereség feldolgozása időt igényel.

A pártelnök szerint a Fidesz vezetésének személyi állományát és szerkezetét is át kellett alakítani. Úgy látja, az újjászervezés 90 százaléka már megtörtént, a fennmaradó részt pedig decemberre rendeznék.

A Fidesz jövőjéről szólva Orbán Viktor arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi folyamatok folytatódása esetén – különösen a gazdasági helyzet miatt – kaotikus állapotok alakulhatnak ki. Szerinte a pártnak készen kell állnia erre: „Nekünk ott kell lenni, készen kell állni.”

A fiatalok megszólítását a Fidesz egyik megoldatlan stratégiai kérdésének nevezte. Elmondása szerint a kampányban azt próbálta hangsúlyozni, hogy meg kell becsülni azt, ami jól működik, de ez nem jutott el a fiatal választókhoz. Saját értékelése szerint stratégiai hibát követett el, és arra hivatkozott, hogy a fiatalok 70 százaléka a Fidesz ellen szavazott.

„Nincs válaszunk a fiatalokat érintő kérdésre” – jelentette ki. Saját személyével kapcsolatban arról beszélt, hogy ő már nem akar megváltozni. Orbán szerint nem feltétlenül a megújulás, hanem a szellemi frissesség megőrzése a cél a pártnál. A Fidesznek ugyanakkor teret kell adnia a fiataloknak, és meg kell találnia a választ az őket foglalkoztató kérdésekre.