Országszerte több ezer helyszínen tartottak rendezvényeket az Egyesült Államokban szombaton a „No Kings”, vagyis „Nincsenek királyok” mozgalom szervezésében. Az akció célja ezúttal elsősorban a november 3-i félidős kongresszusi választások előtti mozgósítás volt: a szervezők arra biztatták az amerikaiakat, hogy minél többen éljenek választójogukkal, és szavazzanak előre.
Az AP beszámolója szerint a rendezvényeket mind az 50 államban és Washingtonban is megtartották. A szervezők közel 3000 eseményt terveztek országszerte, de ezek nem mind tüntetések voltak. Az utcai demonstrációk mellett felvonulásokat, közösségi gyűléseket és választási részvételre buzdító programokat is szerveztek.
A „No Kings” mozgalom Donald Trump elnökségével szembeni ellenállásból nőtt ki. A korábbi megmozdulásokon a résztvevők többek között a kormányzat bevándorláspolitikáját, a szövetségi hatóságok fellépését és a demokratikus intézmények működését bírálták. A mostani akciókat a szervezők pártpolitikailag semleges választási mozgósításként hirdették meg, miközben a résztvevők közül sokan továbbra is Trump politikájával szembeni elégedetlenségüknek adtak hangot.