Légiriadót rendeltek el Litvánia középső és északi területein vasárnap reggel, miután egy azonosítatlan repülő tárgy lépett be az ország légterébe. A litván hatóságok feltehetően drónként azonosították az eszközt, amelynek észlelése után NATO-vadászgépeket riasztottak, a kaunasi repülőteret pedig ideiglenesen lezárták – írta a Reuters.
A litván válságkezelési központ tájékoztatása szerint a lakosságot mintegy egy órán keresztül arra kérték, hogy keressen menedéket. A NATO parancsnoksága alatt két olasz Eurofighter vadászgép szállt fel, de a kedvezőtlen időjárás miatt a pilóták nem tudták vizuálisan azonosítani a tárgyat, és nem próbálták meg lelőni. A litván hadsereg a feltételezett roncsok után kutatott az ország északi részén, Juodzionys település közelében. A védelmi miniszter közlése szerint a törmelék egy civil járművet is eltalált.
Robertas Kaunas litván védelmi miniszter azt mondta, hogy a tárgy Lengyelország felől érkezhetett, ezért közös vizsgálatot javasolt lengyel kollégájának. A lengyel hadsereg ugyanakkor azt közölte, hogy radarrendszereik nem erősítették meg a határsértést. A tárgy eredete és pontos útvonala egyelőre nem tisztázott.
Ukrajna külügyminisztériuma az eset után sajnálatát fejezte ki. Heorhij Tihij szóvivő szerint elképzelhető, hogy az incidens hátterében az orosz elektronikai hadviselés áll, amely eltéríthette az Ukrajna által oroszországi katonai célpontok ellen indított drónokat. Kijev jelezte, hogy együttműködik a litván hatóságokkal az eset körülményeinek tisztázásában.