Megkezdte munkáját szerdán az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottsága. A testület azt akarja tisztázni, hogyan és milyen szereplők közreműködésével született meg a döntés, amelynek nyomán Novák Katalin 2023-ban elnöki kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét.

Schummer Orsolya, a bizottság tiszás elnöke közölte: első lépésként a kegyelmi döntés teljes iratanyagát bekérik az Igazságügyi Minisztériumtól és a Sándor-palotától. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy kik vettek részt a döntés előkészítésében és ellenjegyzésében, illetve működött-e formális vagy informális lobbi K. Endre kegyelme érdekében. A bizottság nem K. Endre büntetőügyét akarja újranyitni.

A tervek szerint Novák Katalin volt köztársasági elnököt, Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert és Balog Zoltán református püspököt, Novák egykori tanácsadóját is meghallgatnák. A Tisza és a Mi Hazánk az alakuló ülésen egyetértett Novák, Varga, valamint K. Endre meghallgatásának szükségességében, konkrét időpontokról azonban még nem döntöttek. Az első meghallgatások néhány héten belül kezdődhetnek.

Schummer szerint akár Orbán Viktor is a bizottság elé kerülhet,

ha az iratok vagy a tanúvallomások alapján felmerül, hogy szerepe volt a kegyelmi döntésben. Ugyanez vonatkozik más kormányzati, pártpolitikai, egyházi vagy civil szereplőkre is. Indokolt esetben a bicskei ügy bántalmazottjainak és túlélőinek meghallgatását sem zárta ki.

A bizottság elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a szabályosan beidézett személyeknek meg kell jelenniük: első távolmaradás esetén százezer, második alkalommal egymillió forintos bírság szabható ki, harmadszorra pedig jogi lehetőség nyílhat az előállításukra.

Schummer azt állította, hogy Novák Katalin „minden ismert szakmai és tanácsadói vélemény ellenére” adott kegyelmet K. Endrének,

ezért a bizottság egyik fő kérdése az lesz, mi vezetett végül a kegyelmi döntéshez, és volt-e mögötte informális befolyásolás. A paritásos alapon működő testület a tervek szerint december 31-ig fejezné be a vizsgálatot.