Ki kicsoda

Dr. Latorcai János

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 27896

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására ma 16 óráig volt lehetőség. Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalás következik.…

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend utáni felszólalás végére értünk. Megköszönöm képviselőtársaim munkáját. Köszönöm a jegyzőkönyvvezetést, köszönöm az…

T/4636 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez fűzött Kiotói Jegyzőkönyv 2012. december 8-án Dohában, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Felek 18. Konferenciáján elfogadásra került "dohai módosításának" kihirdetéséről

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket. Megkérem önöket, foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy szavazókártyájukat megfelelően elhelyezték-e a szavazógépben. A napirend szerinti határozathozatalokkal…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelettel, nyomatékkal fölhívom erre az utóbbi jegyzői mondatra valamennyiük figyelmét. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a frakcióháttérrel rendelkező…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Mielőtt megadnám a szót Domokos László úrnak, az Állami Számvevőszék elnökének, tisztelettel köszöntöm Warvasovszky Tihamér alelnök urat és az ÁSZ jelen lévő munkatársait, akik itt,…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Most Kovács Árpád elnök úrnak, a Költségvetési Tanács elnökének adom meg a szót, 30 perces időkeretben, aki a Költségvetési Tanács véleményét…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt folytatnánk munkánkat, ülésvezetési kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek. A Magyarország2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti frakciójuk álláspontját a rendelkezésükre álló 30 perces időkeretben. Elsőnek megadom a szót…

Napirend előtti felszólalások

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban a keresztény világ pünkösdöt, a Szentlélek kiáradását ünnepelte. A Jézus Krisztus feltámadása utáni 50. napon az…

A/4910 Tényleg Ön döntött?

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, kettőperces időkeretben. Parancsoljon, minisz­ter­elnök úr!

A/4910 Tényleg Ön döntött?

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Harangozó Tamás képviselő urat. Parancsoljon! (Harangozó Gábor István: Elnök úr figyelmeztethetné a miniszterelnök urat!)

A/4910 Tényleg Ön döntött?

ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra miniszterelnök úré a szó. Parancsoljon, miniszterelnök úr!

A/4905 Miről szóljon a vitánk az Európai Unióval?

ELNÖK: Köszönöm szépen. Harangozó Gábor István képviselő urat figyelmeztetésben részesítem, hogy bekiabált, és tájékoztatni szeretném, úgy gondolom, hogy a miniszterelnök úr válasza egyértelmű és világos volt. (Zaj, felzúdulás,…