T/4864 A helyi önkormányzatokról
ELNÖK: Köszönöm szépen.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egy perc letelt. Megvizsgálom az ügyrendi javaslatot. Folytatjuk munkánkat egy újabb ügyrendi javaslattal, Kovács... Nem, visszavonta. Tehát Novák Előd képviselőtársamnak mondom, hogy…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben Tóth József képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd ügyrendi javaslatával kapcsolatban tájékoztatom képviselő urat és az Országgyűlést, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat részletes vitájához itt van…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ügyrendben jelentkezik Novák Előd képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nem nyitok ügyrendi vitát, de kérem Novák Előd képviselőtársamat, hogy a házbizottság ülésén vessék föl majd ezt. Folytatjuk a vitát, Szilágyi Péter LMP-s képviselő úrnak adom meg kettő percben a…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben Novák Előd képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ügyrendben jelentkezik Szilágyi Péter képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Bocsásson meg, képviselő úr, ismételje meg, mert nem lehetett hallani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tehát kettő percet átadnak a függetleneknek. Jóváírtuk. Következik Kovács Tibor kettő percben, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Pál Tibor képviselő úr, MSZP!
ELNÖK: Kettő percben Tóth József képviselő úr, MSZP!
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kétperces hozzászólások sorrendje: Gőgös Zoltán, Nagy Csaba, Hegedűs Lorántné, Staudt Gábor, Ipkovich György. Elsőként Gőgös Zoltán, kettő percben!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Nagy Csaba képviselő úr, Fidesz!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Következő kétperces Hegedűs Lorántné képviselő asszony, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ügyrendben jelentkezik Hegedűs Tamás képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egy percben volt lehetősége képviselő úrnak az indoklását elmondani. Tisztelt Országgyűlés! Kérésére a házbizottságot az ülésnap végére összehívom. Erre van lehetőségem. (Közbeszólások a Jobbik soraiból:…
ELNÖK: Hegedűs Tamás képviselő úrnak adom meg a szót. Köszönöm, tessék.