Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő asszony zárszavát. A benyújtott módosító javaslatról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. (Zaj, közbeszólások, köztük a kormánypárti padsorokból: Az MSZP csatlakozott Meggyes Tamáshoz.)…

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 36. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként…

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Ferenczi Gábor képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Gajda Róbert képviselő úrnak, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadójának.

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Lakatosné Sira Magdolnának, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő asszony.

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most megadom a szót Baráth Zsolt képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. Öné a szó, képviselő úr. (8.50)

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 30-30 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nem lesz lehetőség. Elsőként megadom a szót Pósán…

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Hiller István képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját, mindösszesen 30 perces időkeretben. Elsőként megadom…

T/4999 A nemzeti felsőoktatásról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja jelezte, hogy három felszólaló ismerteti a frakció álláspontját, mindösszesen 30 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót alelnöktársamnak,…