T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Két percben Puskás Tivadar KDNP-s képviselő úré a szó.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönjük. Két percben Puskás Tivadar KDNP-s képviselő úré a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Varga László KDNP-s képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétperces: Iván László képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Hollósi Antal Gábor képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Szilágyi László képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétpercesek következnek soron kívül. Szócska Miklós államtitkár úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben Puskás Tivadar KDNP-s képviselő.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre következik Iván László képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ötvenkét másodperces időkeretben Zakó László jobbikos képviselő következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Kovács József fideszes képviselő.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Puskás Tivadar KDNP-s képviselőnek. (15.20)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni két percben. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Akkor megadom az előterjesztőnek, Szócska Miklós államtitkár úrnak a szót, hogy válaszoljon a…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül…
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm munkájukat. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését. Az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 15 óra 30 perckor ért véget.) Göndör István…
LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Németországi barátaink hívták föl a figyelmünket egy olyan ügyre, amely nagymértékben befolyásolhatja, illetve korlátozhatja a megalkotás…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat Megadom a szót Bencsik János képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló 6 perces időkeretben (Zaj. - Az elnök csenget.) Bárándy Gergely képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Lázár János frakcióvezető urat illeti a szó. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Halljuk!)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A képernyőn a helyzet a következő. Hárman várnak kétperces hozzászólásra, heten pedig hatperces időkeretben. Megadom a szót Tóbiás József képviselő úrnak, MSZP, két percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Simonka György, Fidesz, képviselő urat illeti a szó. (A képviselő nincs jelen. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Hol van? Halljuk! Halljuk!) Akkor megadom a szót Balczó Zoltán képviselő…