T/2224 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hatperces időkeretben Kósa Lajos képviselő urat illeti a szó.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hatperces időkeretben Kósa Lajos képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tóbiás József képviselő úr ügyrendi kérdésben kért szót. Egy perc a javaslat, kettő az indoklás.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mennyi időt kér tárgyalási szünetre? Házszabály szerint meg kell adnom.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Akkor 20 óra 53-kor folytatjuk a munkánkat. (Rogán Antal jelentkezik.) Igen, tessék, ügyrend, Rogán Antal képviselő úr! (Kósa Lajos: Állj! Ügyrendi javaslat volt! - Nagy zaj. - Az elnök csenget.…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy más hozzászólás van-e. (Senki sem jelentkezik.) Nincs. Akkor félórás tárgyalási szünetet rendelek el. (Szünet: 20.25 - 21.06 Elnök: Lezsák Sándor Jegyzők: dr. Lenhardt Balázs és…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A hírek szerint még tart a gazdasági bizottság ülése, de úgy döntöttem, hogy folytassuk tovább a vitát. Megadom a szót kettő percben Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP. Kérem, foglaljanak…
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hatperces időkeret Jávor Benedek képviselő úré, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Novák Előd képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Rogán Antal képviselő urat illeti a szó. (Csenget.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Göndör István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Rétvári Bence képviselő úrnak, KDNP. (Dr. Rétvári Bence: Tévedésből nyomtam meg!) Nem, tévedés. Akkor következik Burány Sándor hozzászólása, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Józsa István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További jelentkezők a képernyőn. Megadom a szót Ipkovich György MSZP-s képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Göndör István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelzés.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Ágh Péter képviselő urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 17., 34., 35., 38. és 46. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 3. és 5. pontjait. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megadom a szót Gulyás Gergely úrnak, az emberi jogi bizottság előadójának.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A képviselők közül ketten jelezték, hogy felszólalni kívánnak. Megadom a szót elsőként Lamperth Mónika képviselő asszonynak, MSZP, 15 perces időkeretben. (Felzúdulás a kormánypártok…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. (Zaj. - Csenget.) Megadom a szót Schiffer András frakcióvezető úrnak, LMP. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.) Schiffer András képviselő úrnak, LMP... (Dr.…