K/15943 Bezárják a Szolnoki Főiskolát?
ELNÖK: Köszönöm, Ikotity képviselő úr, jegyző úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, Ikotity képviselő úr, jegyző úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Rétvári Bence államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! László Tamás, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Mik az első tapasztalatok a most először használt elektronikus…
ELNÖK: Köszönöm, László Tamás képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Tállai András államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Harangozó Tamás, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrhoz: „Egymásra mutogatás helyett végre döntsenek a pártfogó felügyelők…
ELNÖK: Köszönöm, Harangozó Tamás képviselő úr. A válaszadásra megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak.
ELNÖK: Tessék, folytassa, államtitkár úr!
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Farkas Gergely, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Miért nem halad érdemben az M9-es építése Bács-Kiskun megyében?” címmel.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Farkas Gergely képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Fónagy János államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! (Zaj az MSZP soraiban.) Tisztelt Országgyűlés! Schmuck Erzsébet és Ikotity István, az LMP képviselői, kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnökséget vezető…
ELNÖK: Köszönöm, Ikotity képviselő úr, jegyző úr. Válaszadásra megadom a szót Süli János miniszter úrnak. (12.50)
ELNÖK: Köszönöm, Süli János miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Tilki Attila, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Milyen eszközöket lát a kormány az egyes régiók közötti munkaerő…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Tilki Attila képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Tállai András államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Miért csökkentették a fogyatékossággal élők munkavégzésének…
ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának…
ELNÖK: Köszönöm, Kunhalmi Ágnes képviselő asszony. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Schmuck Erzsébet képviselő asszony, Lehet Más a Politika: „Paksi bővítés helyett megújuló energia és energiahatékonyság”…
ELNÖK: Köszönöm, Schmuck Erzsébet képviselő asszony. A kormány nevében Aradszki András államtitkár úr válaszol az elhangzottakra.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik-képviselőcsoportból Gyöngyösi Márton képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra: „Bérunió: bérrabszolgaság helyett kiszámíthatóságon, tudáson,…
ELNÖK: Köszönöm, Gyöngyösi képviselő úr. A kormány nevében az elhangzottakra Cseresnyés Péter államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Cseresnyés államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vejkey Imre képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt: „Emlékezés a magyar hősökre” címmel. Öné a szó, képviselő úr.