T/15784 Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, L. Simon László képviselő úr. Most megadom a szót Velez Árpád képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, L. Simon László képviselő úr. Most megadom a szót Velez Árpád képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Velez Árpád képviselő úr. Megadom a szót Hegedűs Lorántné jegyző asszonynak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Hegedűs Lorántné jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem jelezte, hogy hozzá kíván szólni. Kétpercesre jelentkező nincs. További képviselői…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Szilágyi György képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. (Dr. Apáti István: Ha nem kapjuk meg, nem tudjuk elolvasni.) Tisztelt Országgyűlés!…
ELNÖK: Köszönöm, Halász János képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Kormánya és az Egészségügyi…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Balla Mihály képviselő úr. Most megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Mesterházy Attila képviselő úr. Most megadom a szót Rig Lajos képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Rig Lajos képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem jelentkezett szólásra. Kétperces felszólalás és további képviselői felszólalások…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Balla Mihály képviselő úr. Most megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Mesterházy Attila képviselő úr. Most megadom a szót Rig Lajos képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Rig Lajos képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Elsőként jelentkezett független képviselőt nem látok a képernyőn. Kétperces felszólalásra és további képviselői felszólalásra jelentkező…
ELNÖK: Köszönöm, Tállai András államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek, és azok, akik jelezték felszólalási szándékukat. Elsőként megadom a szót Velez Árpád képviselő úrnak, az…
ELNÖK: Köszönöm, Velez Árpád képviselő úr. Megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm Gyüre Csaba képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő és kétperces felszólaló sincs, további képviselő felszólaló sincsen. Ezért, tisztelt Országgyűlés,…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Velez Árpád képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Velez Árpád képviselő úr. Megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Gyüre Csaba képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő, kétperces felszólalásra jelentkező, további képviselő felszólaló nincsen, ezért az általános vitát lezárom. Kérdezem…