T/15552 Az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót Velez Árpádnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót Velez Árpádnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Velez Árpád képviselő úr. Megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Gyüre Csaba képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem jelentkezett. Kétperces felszólaló nincs. További képviselők felszólalásra nem jelentkeztek. Tisztelt Országgyűlés!…
ELNÖK: Köszönöm, Szávay képviselő úr, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalás végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés reggel 9 órakor folytatja ülését. Nyugodalmas jó napot kívánok!…
ELNÖK: Köszönöm, Lázár miniszter úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, képviselőcsoportonként…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, bizottsági elnök úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja is jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját. Elsőként megadom a szót Varga László képviselő…
ELNÖK: Köszönöm, Varga képviselő úr. Megadom az MSZP másik vezérszónokának a szót, Gőgös Zoltán képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm, Gőgös Zoltán képviselő úr. Most megadom a szót Szászfalvi László képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Szászfalvi képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja is jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját. Elsőként megadom a szót Vona Gábor képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen Vona Gábor pártelnök úr, képviselő úr. Most megadom a szót Magyar Zoltán képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Magyar Zoltán képviselő úr. Most megadom a szót Sallai Benedek képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Sallai képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem tartózkodik a teremben, kétperces felszólalásra senki nem jelentkezett. Tisztelt Országgyűlés!…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Csizi képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Harangozó Gábor István képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, Harangozó képviselő úr. Kovács Sándor fideszes képviselő úr következik. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, Heringes Anita képviselő asszony. Tisztelettel köszöntöm államtitkár urat, a tisztelt Házat, a képviselő hölgyeket, urakat. Megadom a szót Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak, Lehet Más a Politika.
ELNÖK: Bocsánat, Kósa frakcióvezető úr, kérem szépen!
ELNÖK: Kósa frakcióvezető úr, kérem szépen!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Foglaljon helyet! Köszönöm. Megkérdezem, van-e még valakinek felszólalásra igénye. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom,…