Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

A/15622 Jól látjuk, hogy mire jut és mire nem?

ELNÖK: Köszönöm szépen. Az elnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Heringes Anita, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési…

A/15623 Kik akadályozták meg, hogy rajtaüssenek Voldemorton?

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Harangozó Tamás, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Kik akadályozták meg, hogy rajtaüssenek Voldemorton?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan…

A/15612 Ezt talán már Ön sem hiszi el...

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Apáti István, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Ezt talán már ön sem hiszi el” címmel. Miniszterelnök úr válaszadásra Lázár…

A/15613 Ezt is Soros fizette?

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Szávay István, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter úrhoz: „Ezt is Soros fizette?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan…

A/15613 Ezt is Soros fizette?

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Dömötör Csaba államtitkár úrnak.

A/15613 Ezt is Soros fizette?

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszonválaszra van lehetősége Szávay képviselő úrnak.

A/15617 Pénz nélkül lehet-e kormányozni?

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkárúr. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Pénz nélkül lehet-e kormányozni?” címmel. A miniszterelnök úr válaszadásra…

A/15618 Miért jó a gödörben?

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Hadházy Ákos, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Miért jó a gödörben?” címmel. A miniszterelnökúr halaszthatatlan közfeladat ellátása…

A/15619 A végtelenségig nő a korrupció ára?

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „A végtelenségig nő a korrupció ára?” címmel. A miniszterelnök úr Lázár…