Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Szávay István, a Jobbik képviselője, jegyző úr: „A győzelem napjának velünk élő öröksége.” címmel. Öné a szó,…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni.

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ander Balázs, Jobbik-képviselő­csoport: „Hol a pofátlanság határa? (Szávay István: Ott!) Avagy, akkor mennyiből…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kor­mány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni.

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Kérem a Jobbik képviselőit (Az elnök csenget.), hogy fejezzék be. Államtitkár úr, folytassa!

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője: „Bősárkány, Markotabödöge, Maglóca és Barbacs problémáiról.” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bodó Sándor képviselő úr, a Fideszből: „Újabb támogatás az idősek számára! Jelzőrendszer fejlesztése 63 településen!”…

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm, Bodó Sándor képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a tavaszi ülésszak következő ülésére várhatóan 2017. május 15-én kerül sor. Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom. (Az ülés 15…

T/15371 Az ügyvédi tevékenységről

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő felszólalásra nem jelentkezett, kétpercesre nem jelentkeztek. További képviselői…

T/15371 Az ügyvédi tevékenységről

ELNÖK: Köszönöm szépen, Gyüre Csaba képviselő úr. Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

T/15371 Az ügyvédi tevékenységről

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megadom a szót az…