T/14686 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, Turi-Kovács Béla.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönjük szépen, Turi-Kovács Béla.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Köszönjük szépen, Turi-Kovács Béla képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Országgyűlés! Előre bejelentett felszólaló Hollik István képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt. (Közbekiáltások…
ELNÖK: Folytassa, Hollik képviselő úr!
ELNÖK: Köszönjük, Hollik képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel kérem az MSZP képviselőcsoportját, hogy tekintsen a kijelzőre, és olvassa el, hogy hány perce van még. Az ideje elfogyott. Kérem, nagyobb türelemmel…
ELNÖK: Hallgatjuk, képviselő úr! (Az elnök csenget.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Szilágyi György képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, Szilágyi képviselő úr. Megadom a szót Szávay István képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Szávay képviselő úr. Két percre megadom a szót Vinnai Győző képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képernyőn több felszólalásra jelentkezőt nem látok. Az összevont vitát lezárom. Megadom a szót tízperces időkeretben Palkovics László államtitkár úrnak, aki…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a mai ülésnapon kerül sor. Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e a Sallai R. Benedek képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/14774. számú határozati javaslatban…
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e a Szél Bernadett képviselő asszony, frakcióvezető asszony esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/14778. számú határozati javaslatban…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e az Egyed Zsolt képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/14772. számú határozati javaslatban…
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e a Kulcsár Gergely képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/14773. számú határozati…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk, köszönöm az együttműködésüket. Kétperces technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet.) Kérem tisztelettel képviselőtársaimat, hogy vagy…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek, 15 perces időkeretekben. Megadom a szót elsőként Dunai Mónikának, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Dunai Mónika képviselő asszony. Megállapítom, hogy Mesterházy Attila, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónoka, bár jelezte felszólalását, nincsen jelen. Megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Gyüre Csaba képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselőt nem látok a teremben. Kétpercesre nem jelentkeztek. További képviselői felszólalásokra…
ELNÖK: Köszönöm, Völner államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Dunai Mónika képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Dunai Mónika képviselő asszony. A következő vezérszónok Gyüre Csaba képviselő úr, a Jobbik-képviselőcsoport részéről.