I/14656 Hogy tehető versenyképesebbé a magyar élelmiszergazdaság?
ELNÖK: Köszönöm, Földi képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Nagy István államtitkár úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, Földi képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Nagy István államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Nagy István államtitkár úr. Kérdezem Földi képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Demeter Márta, független képviselő asszony, interpellációt nyújtott be a belügyminiszter úrhoz: „Egyetért-e, hogy a Kormánynak cselekednie kell a nemzetbiztonsági…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Demeter Márta képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Kontrát Károly belügyi államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Kontrát államtitkár úr. Megkérdezem Demeter Márta képviselő asszonyt, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha jól értelmezem, akkor nem fogadta el a választ a képviselő asszony. Ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a…
ELNÖK: Köszönöm, Ikotity képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Ikotity képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Németh Szilárd képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Kontrát államtitkár úr. Kérdezem Németh Szilárd képviselő urat, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Németh Szilárd képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter úrhoz:…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Dömötör Csaba államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonyt, elfogadja-e az államtitkári választ. (Zaj az MSZP és a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a…
ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem Sneider alelnök urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 106 igen szavazattal, 29…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Sallai képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Bitay Márton államtitkár úrnak.