Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy még két napirend előtti felszólalás lesz. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 20 perc múlva kerül sor a határozathozatalokra.…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Elnézést kérek, képviselő úr. Kötelezettségem a házszabály szerint emlékeztetni arra, hogy a napirend előtti felszólalásra kell ilyenkor válaszolni, a témától nem térhet el. Úgyhogy, ha egy mondattal összefoglalja,…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr, újólag emlékeztetem, hogy térjen át a napirend előtti felszólalásra.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kor­mány nevében Cseresnyés Péter államtitkár úr fog válaszolni.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tájékoztatom Burány Sándor képviselő urat, amennyiben ügyrendben jelentkezik, erre a házszabály szerint én a napirend előtti felszólalások során lehetőséget nem tudok biztosítani. Amennyiben…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében az elhangzottakra Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni.

H/12351 Országos népszavazásról

ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az országos népszavazásról szóló H/12351. számú határozati javaslat zárószavazása. Frakciókérésre figyelemmel azonban előtte módosító javaslat fenntartásáról…

T/12179 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódó­an…

T/12174 Az egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, Galambos képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e felszólalni. (Kontrát Károly: Nem.) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Akkor most megadom a szót Simon Miklós képviselő úrnak, a kijelölt Honvédelmi…

T/12174 Az egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, Simon Miklós képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. A képernyőn Simon…

T/12174 Az egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, Simon Miklós képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs ilyen jelzés.) A képernyőn nem látok jelent­kezőt. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Mivel jelzi az államtitkár úr,…

A/12451 Tényleg kézivezérli a KEHI-t Miniszterelnök Úr?

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk az azonnali kérdésekre. Kunhalmi Ágnes képviselő asszony, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Tényleg kézi…

A/12453 Rokonok, haverok és mások...

ELNÖK: Megvárja. Köszönöm szépen. Miniszterelnök úrnak a második soron következő azonnali kérdések órájában kell majd válaszolnia. Bárándy Gergely, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a Magyar Nemzeti Bank…