V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül megadom a szót Vitályos Eszter államtitkár asszonynak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül megadom a szót Vitályos Eszter államtitkár asszonynak.
ELNÖK: Államtitkár asszony! Ne törődjön a bekiabálással! Köszönöm szépen. (Mesterházy Attila: Hülye képviselők csak dumálnak.) Előre bejelentett felszólalók következnek; elsőként Galambos Dénes képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Mirkóczki Ádám képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Csizi Péter képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Ander Balázs képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Szilágyi György képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm. A következő előre bejelentett felszólaló Becsó Zsolt képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő előre bejelentett felszólaló Gelencsér Attila képviselő úr, Jobbik. (Jelzésre:) Bocsánat, Fidesz!
ELNÖK: Legalább felébredtek a képviselőtársaim. Parancsoljon! (Z. Kárpát Dániel: A vágyak és a valóság!)
ELNÖK: Köszönöm, Gelencsér Attila fideszes képviselő úr. Hegedűs Lorántné képviselő asszony, Jobbik!
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Kettő percre megadom a szót Harangozó Gábor képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül kettő percre következik Tuzson Bence államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Előre bejelentett felszólaló Hirt Ferenc képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Következő előre bejelentett felszólaló Petneházy Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Folytassa, képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Gelencsér Attila jegyző úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Kétperces felszólalásra következik Harangozó Gábor képviselő úr. Megadom a szót.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Csöbör Katalin képviselő asszony, Fidesz, előre bejelentett felszólalása következik.