T/10720 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Horváth képviselő úr. Most megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Horváth képviselő úr. Most megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Vejkey képviselő úr. Most megadom a szót Sneider Tamás alelnök úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most megadom a szót kettő percre Nyitrai Zsolt képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. Alelnök úr jelentkezik. Öné a szó kettő percben, Sneider alelnök úr.
ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Kettő percre Bányai Gábor képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. Arra kérem alelnök urat, hogy a normál gombot nyomja be, mert csak normál felszólalásra adhatok lehetőséget a Házszabály…
ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Kettő percre megadom a szót Bányai Gábor képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, ezért az általános vitát lezárom. Cseresnyés Péter államtitkár úr, az előterjesztő…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZP. Öné a szó, jegyző úr.
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Az előterjesztő Schiffer András frakcióvezető úrnak adom meg a szót soron kívül.
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Soron kívül megadom a szót Szabó László államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Szabó államtitkár úr. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Szél Bernadett képviselő asszony, LMP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólások következnek; elsőként Sallai R. Benedek képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő kétperces hozzászóló a Jobbik képviselőcsoportjából Gyöngyösi Márton képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces hozzászóló az MSZP képviselőcsoportja részéről Gúr Nándor jegyző úr.
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Két percre Hörcsik Richárd képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, az általános vitát lezárom. Amennyiben kíván szólni Schiffer frakcióvezető úr,…
ELNÖK: Köszönöm szépen az előterjesztő felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közbeszerzésekről szóló 2015.…
ELNÖK: Köszönöm, Mengyi Roland képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e felszólalni Csepreghy Nándor államtitkár úr. Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr.