I/7435 Támogatásmutyi: hogyan tüntetik el az ország pénzét az Orbán Viktor környezetében levő emberek?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fazekas Sándor miniszter úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fazekas Sándor miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselő urat, elfogadja-e a választ.
ELNÖK: Képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 108 igen szavazattal,…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem képviselő asszonyt, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az államtitkári választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Tállai András államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Becsó képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm, Becsó képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tóth Csaba, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Miért nem fontosak a magyar otthonok a kormánynak?” címmel.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Tóth Csaba képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm. Képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A válaszadásra kérem Tállai András államtitkár urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 108 igen szavazattal, 31 nem…
ELNÖK: Köszönöm, Hollik képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Hollik képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm, Hollik képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kész Zoltán független képviselő interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Lemond-e a kormány a veszprémi körgyűrű fejlesztéséről?” címmel.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Tasó László államtitkár úrnak. (Gőgös Zoltán: Csak az igazat!)
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Kész Zoltán képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.