T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Ágh Péter képviselő úr következik, Fidesz.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Ágh Péter képviselő úr következik, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Kolber István független képviselő következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Tukacs István képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Apáti István képviselő úr következik, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: A következő hozzászóló Vágó Gábor, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Puch László és most Vágó Gábor is ügyrendi javaslatot fogalmazott meg, bár nem abban a formában, ahogyan ez szükséges (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem volt ilyen!), de el…
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek következnek, elsőként Göndör István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Babák Mihály képviselő úr következik, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetőül a 15 perces hozzászólásra jelentkezők névsora sorrendben: Nagy István, Nyikos László, Babák Mihály, Kovács Tibor, Hegedűs Lorántné, Göndör István, Kolber István…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Kolber István, független képviselő!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A következő hozzászóló Schiffer András képviselő úr, Lehet Más a Politika.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Hegedűs Lorántné, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő hozzászóló Schiffer András LMP-s képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kérdezem, hozzá kíván-e még szólni valaki 15 percben, 2 percben. Jelentkezőt nem látok. Tállai András államtitkár úr jelzi, hogy szólni, válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Államtitkár…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtási határideje augusztus 24-e, péntek, 12 óra. Tisztelt…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Rétvári Bence urat... (Dr. Rétvári Bence: Nem, köszönöm.) Nem kérdezem tovább, mert jelzi, hogy nem kíván válaszolni…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Hoffmann Rózsa államtitkár asszony jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár asszony.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a kulturális és sajtóbizottsági álláspont ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Megadom a szót Németh Zoltán képviselő úrnak, a bizottság…