T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces hozzászólás Ughy Attila képviselő úr, Fidesz.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces hozzászólás Ughy Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Szávay István képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Pál Tibor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Ughy Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre Bodó Imre képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Michl József, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Ughy Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Pál Tibor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Németh Zoltán képviselő úr, Fidesz!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. (Babák Mihály felé:) Tisztelettel kérem képviselőtársamat, adja meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen figyelmeztetnem a bekiabálásai miatt. Megadom a szót két percben Michl József kereszténydemokrata…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Babák Mihály képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Arra kérem tisztelettel, hogy kétperces felszólalásokra ingereljen majd a jövőben is és ne bekiabálásokkal. Megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Babák Mihály képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Bodó Imre képviselő úr, Fidesz! (18.40)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Schiffer András képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Babák Mihály képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nyikos László képviselő úr hozzászólása következik, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Horváth András Tibor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Horváth János képviselő úr, Fidesz. (Dr. Horváth János: Elnök úr, én visszalépek.) Köszönöm szépen. (19.00) A következő hozzászóló Schiffer András képviselő úr,…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Nyikos László képviselő úr, Jobbik.