T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő előre bejelentett felszólaló Szabó Timea képviselő asszony, LMP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő előre bejelentett felszólaló Szabó Timea képviselő asszony, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Pálffy István képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Seszták Miklós képviselő úrnak, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló, Nagy Kálmán képviselő úr előtt Kovács József, Fidesz, kettő percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólások következnek, Vágó Gábor képviselő úr, LMP.
ELNÖK: A következő kétperces Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm. A következő előre bejelentett felszólaló Nagy Kálmán képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt. (14.40)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Tóth Csaba képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. 45 másodpercre kért szót Vágó Gábor LMP-s képviselő úr.
ELNÖK: A következő előre bejelentett felszólaló Zsiga Marcell képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. A következő kétperces Kolber István, őt követi Lipők Sándor.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben Lipők Sándor képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre Lamperth Mónika képviselő asszony.
ELNÖK: Köszönöm. Két perc, Kolber István független képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Hegedűs Lorántné jobbikos képviselő asszony.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A következő hozzászóló Kiss Sándor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben Pósán László képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percben Kiss Sándor képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Szilágyi György jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:)…