DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ebben a teremben mindenki egyetért abban, hogy a rendszerváltás óta még egyetlen kormány sem kezdte olyan kedvező körülmények között működését, mint a most hivatalba lépő kormány. Nem vitatható, hogy a magyar gazdaság állapota szilárd, a magyar gazdaság kilátásai kedvezőek és ígéretesek, Magyarország fejlődésben, lendületben van. Különösen igaz ez a külpolitika területére, hiszen ez az a terület, ahol mi nagyon komoly eredményeket értünk el együtt, ahol Magyarország kifejezetten sikeres volt. Ezt még az ellenzék is elismerte az elmúlt ciklusban.

Így tehát - ami a program külpolitikai fejezetét illeti - nem kell sok mindent kitalálni, és a programnak erénye is, hogy szerencsére nem akar sok minden újat kitalálni. Csak egy dologra kell ügyelni, hogy ne rontsuk el azt, amit már elértünk. Ez sem lesz könnyű. Ehhez is szükség van önmegtartóztatásra, és szükség van arra, hogy megfeledkezzünk a kampány során vagy az előző időszakban tett, aggodalmakra okot adó kijelentésekről, politikai törekvésekről, szándékokról.

(15.40)

E program pozitívuma például az, hogy tiszteletben tartja az alapszerződéseket, és úgy nyilatkozik róluk, mint amelyek Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerének fontos részét képezik. Örömmel olvastam ezt, hiszen a Kisgazdapárt egyenesen azok felmondásáról beszélt, és nagyon kemény, elutasító bírálatban volt részünk - mondhatnám, hogy heves ellenzéki bírálatban - az elmúlt ciklus folyamán. Ezt tehát akár későn jött bóknak, elismerésnek is tekintheti a most leköszönő kormánykoalíció azokért az erőfeszítésekért, amelyeket a szomszédsági kapcsolatok rendezése érdekében tett.

A program további pozitívuma az, hogy megfeledkezik az olyan kijelentésekről, amelyek elhangzottak a kampányban, amelyek azt mondták, hogy nekünk fogcsikorgatva kell igent mondanunk a NATO-ra, a mi nemzetünk, a kis nemzetek kultúráját fenyegeti, veszélyezteti az Európai Unió. Sok minden elhangzott, ami szerencsére ebben a programban már nem szerepel. Ez pozitívum, ez jó, ez annak a bizonysága, hogy akik a programot alkották, józanabbul tekintenek Magyarország külpolitikai lehetőségeire, esélyeire, mint azok, akik a választási kampányban, illetve az előző ciklusban az ellenzék külpolitikai kijelentéseit tették.

A program - gondolom, kötelező, kényszerű elemként - azt mondja, hogy szemléletváltozásra van szükség a külpolitikában. Szerencsére ennek nincs igazán nyoma, és ezt pozitívumnak tekintem. Tehát szemléletváltozásról beszél, de aztán maga sem fejti ki, hogy miben áll ez a szemléletváltozás. Én arra gondolok, hogy szükségszerű, szinte kötelező és elvárható, hogy egy új kormány azt mondja, hogy az ő külpolitikája más lesz, még ha az egyes tartalmi elemeiben is ugyanazt ígéri vagy hozzávetőleg hasonlókat ígér, mint az eddigiek. De reméljük, hogy nemcsak hasonlókat ígér, hanem hasonlókat is fog teljesíteni. Ez már bizony egy fontos kérdés, egy nagyon nagy tét. Arra van szükség tehát, hogy a bizalmat élvező - hiszen a külügyi bizottság általános támogatását élvező - külügyminiszter azzal a politikai tekintéllyel és önállósággal rendelkezzen, mely e program megvalósításához szükséges. Tehát fontosnak tartjuk azt, hogy e program megvalósítható legyen, és hogy megkapja az ehhez szükséges felhatalmazást és politikai támogatást a külügyminiszter, és a koalíciós partnerek vagy a belső kényszerek ne térítsék le erről az útról.

Engedjék meg, mivel az időm már szűkre szabott, ezért csak egy fontos mozzanatra hívjam föl a figyelmet, ahol egy jó tanáccsal szeretnék szolgálni. Mint egy olyan volt államtitkár, aki két évig a Phare-programok kezelésével és felügyeletével volt megbízva, jól ismerem ennek a kérdésnek a nehézségeit, részleteit. Jól ismerem azt, hogy milyen problémák előtt állunk, éppen ezért nagyon barátian tanácsolom a kormánynak, hogy ne a programban lefektetett és a kormánystruktúrában is kialakított önálló tárca nélküli miniszteri keretben kezelje a Phare-költségeket, hiszen ezzel elszakítja a Phare-költségeket és a Phare-támogatásokat az integrációért elsődleges felelősséget viselő tárcáktól, mesterségesen különválasztja tőlük, és valójában egy olyan problémát fog létrehozni, amellyel négy éven keresztül szüntelenül küszködnie kell, hogy úrrá tudjon lenni rajta. Tehát véleményem szerint a Phare-pénzek kezelését ott kell megoldani, ahova tartozik: a Külügyminisztérium keretén belül. Jó szándékból adtam ezt a tanácsot; nem önzetlenül, hanem azért, mert azt szeretném, ha az ország külpolitikája továbbra is sikeres lenne.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu