ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kis Zoltán leköszönő, búcsúzó államtitkár úr megemlítette, hogy a mezőgazdaság támogatása milyen magas mértéket öltött az elmúlt kormányzás során, tehát hogy 124 milliárd az idei évre. Csak azért ehhez tegyük hozzá azt is, hogy ebből mennyi jut el ténylegesen a termelőkhöz, mert szerintem még 12 milliárd sem jut, s szerintem körülbelül olyan 110 milliárd jut azokhoz a lobbykhoz, klikkekhez, amelyek az előző kormányhoz, úgymond, közel álltak. Ez is a tényekhez tartozik.
Én igenis üdvözlöm a kormányprogramnak azt a kitételét, hogy a családi gazdaságokat a súlyuknak megfelelő mértékben kívánja a jövőben az új kormány támogatni. S szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem szűk csoportérdek, hiszen mindezzel elérhető, hogy minden magyar állampolgár jobb és megfizethető élelmiszereket találjon a boltokban, és növekedjék az agrárexport, valamint a vidék népességmegtartó ereje, ami csökkenti a szociális feszültségeket is.
Tehát a mezőgazdaság támogatása közben magával vonja a mezőgépgyártás és az élelmiszer-feldolgozás fejlesztését is, ami az iparban is új munkahelyeket hoz létre. Tehát itt a különböző társadalmi csoportok nem egymás rovására, hanem pont egymásra támaszkodva érhetik el a boldogulásukat.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az FKGP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés