DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A büntetőeljárási törvény korlátoz abban, hogy részletes, mindenre kiterjedő választ adjak erre a felvetésre, hisz büntetőeljárás folyik az ügyben. A cselekmény négy részre korlátozható és tagolható, ezek szerint egy kis előzménye is volt ennek a dolognak. Valóban történt egy garázdaság, egy szóbeli garázdaság, azonban az erre való reagálás már tettlegessé fajult. A tettlegességet sajnos a pékek kezdték ebben a faluban, és a pékek tettlegességére jött a viszontválasz. És jön a negyedik rész, a negyedik részben a rendőrségnek lesz jelentős szerepe, amelyet a büntetőeljárás lefolytatásával megkezdett, a végleges ítéletet pedig a bíróság fogja ezen a területen kihirdetni.

A kérdés, ami itt felmerül: meddig megy el a polgároknak az önvédelemben és a végszükségben tett intézkedése. Én úgy hiszem, hogy ezt nem haladta meg, egy dolgot azonban elmulasztottak: nem értesítették a hatóságot azokról a megelőző cselekményekről, amelyeket ők, saját védelmük érdekében tettek.

(9.10)

Ha ez bekövetkezik, meggyőződésem, hogy további cselekmény megelőzhető lett volna.

Tehát az a kérésem ezt követően minden magyar állampolgárhoz: ha önhatalmával élve önvédelemre kényszerül vagy végszükségben mást megakadályoz bűncselekmény elkövetésében, a cselekmény befejezésekor értesítse a hatóságokat, hogy a büntetőeljárási vagy a szabálysértési törvényeknek megfelelően fejeződjön be az ügy.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu