175 felszólalás
A/7760 Kérem, válaszoljon, Miniszter Úr!
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon örülök, hogy ezt a kérdéssort feltette nekem, hisz így lehetőségem van elmondani, hogy ezen a területen milyen erőfeszítéseket tettünk egy-egy ügyben, így például a pedof…
A/7760 Kérem, válaszoljon, Miniszter Úr!
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Mi nem bocsánatokat kérünk, mi intézkedünk, ez a rendőrség feladata (Orosz Anna: Ezt a gyerekeknek mondja!) és ez a rendőrség célkitűzése. Ennek megfelelően van az, hogy az országban a közrend és a köz…
A/3446 Mi folyik a Belügyminisztériumban?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt köszönöm képviselő úr türelmét, hogy megvárta azt, hogy én adjam meg a választ, és egyben mindjárt azt is kikérem a kollégáim és a magam nevében, hogy minden egyes kérdésében a „hazug” szó megjelenik.Azért csodálkozom ezen,…
A/3446 Mi folyik a Belügyminisztériumban?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, és köszönöm képviselő úr javaslatát, de úgy gondolom, hogy jelentős mértékben nincs erre szükség, mert mint hangsúlyoztam, a törvények betartásával és jelentős rend fenntartásával dolgozik a Belügyminisztérium. Úgy gondolom, hogy mi nem politikai,…
T/3783 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy társadalom életében az egyik legfontosabb érték a rend. A rend megadja a hétköznapok nyugalmát, a társadalmi békét, biztosítja a társadalmi fejlődés, az egyéni boldogulás feltételrendszerét. A rend kia…
T/3783 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal szeretném kezdeni, hogy továbbra is lehetőséget biztosítunk a konzultációra és a javaslatok befogadására. Tehát kész a Belügyminisztérium hivatásos állománya, kész a Belügyminisztérium teljes személyzeti vezetősége arra, hogy az önö…
A/1655 Tervez-e vizsgálatot Miniszter Úr?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt köszönöm a türelmét, hogy megvárta, hogy személyesen adhassak választ a kérdésére. Folyamatban lévő büntetőeljárásban ritkán szoktunk a parlamentben választ adni, hisz erre van az ügyészség, erre van a…
A/1655 Tervez-e vizsgálatot Miniszter Úr?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. A következőt szeretném felvetni: 500 millió forintos értékhatárú bűncselekmény miatt tettek feljelentést, amelynek a büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjed. Tisztelt képviselő úr, ha önt vagy mást gyanúsítanának meg egy kettőtől nyolc évig…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt képviselő úr legutolsó kérdésére adom meg a választ rendkívül egyértelműen. A kormány saját használatra engedély nélkül, törvénytelenül soha semmilyen adatot egyetlenegy szolgáltatótól sem ké…
A/233 Újra ketyeg a két hét?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy egy teljes miniszteri programot felvázolni két percben nem lehetséges; bár eléggé tömören szoktam fogalmazni, de akkor sem tudom. Az viszont egyértelmű, hogy a bizottságok előtt én e…
A/233 Újra ketyeg a két hét?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt szeretném elmondani, hogy az érzést, hogy jobb vagy rosszabb a közbiztonság, mérni lehet. Ezért a Tárki, a Társadalomkutatási Intézet mérte ezt, és 2013 októberében elmondta, hogy az intézményi bizalom tekintetében a rendőrség a másod…
A/234 Exportált probléma, exportált bűnözés?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én teljesen mást olvasok ki abból az önkormányzati közgyűlési határozatból, amely megszületett Miskolcon, mint ön. Itt egy szó sem hangzik el arról, hogy bűnözőknek pénzt adnak, és azt gondolom, hogy a…
A/234 Exportált probléma, exportált bűnözés?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Én azt gondolom, ha tüntetéseket szervezünk, azok a tüntetések nem vezetnek sehová. Ezeknek az embereknek lehetőséget kell biztosítani. Lehetőséget kell biztosítani a mindennapos megélhetéshez. Ezért azt javaslom, hogy munkát próbáljunk meg adni ezeknek az emberekn…
K/192 Ha már rendet tettek, akkor hogyan lett Miskolcból kiemelt veszélyeztetett település?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, hogy a tényleges változás már 2010-től tart. Én azt gondolom, hogy ezt önök is érzékelik, hogy ha nem is olyan kiemelkedően, mint mások, de az előbbiekben felolvasott különféle közvélemény-kutatók é…
K/185 Hogy nézheti tétlenül a minisztérium a közmunkások tömeges szerződés nélküli foglalkoztatását?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Azt gondolom, hogy legelőször fogalmi zavarokat kellene szétoszlatnunk. A fogalmi zavar abból ered, hogy közmunkásokról beszél, de közfoglalkoztatottakra vonatkozó kérdéseket tesz fel. A közmunka az egy szankció. Egy…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirend előtti felszólalásommal az Országgyűlés határozatának teszek eleget. Az 58/2013. számú határozat alapján tájékoztatnom kell a tisztelt Házat a dunai árhullám okán kihirdetett veszélyhelyzet alat…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendkívüli időjárás hatására soha nem látott és soha nem tapasztalt árhullám alakult ki a Dunán. Kötelességem tájékoztatni önöket a kialakult veszélyhelyzetről, a kormány és az ország által foganatosítot…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gyakorlatilag két kérdés érkezett hozzánk: volt-e előzménye a Portik-Laborc-találkozónak, és volt-e folytatása. Azzal szeretném kezdeni, hogy szakmailag elég szokatlan, hogyha egy szervezet első számú veze…
I/10475 Mi lehet a megoldás?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kérdés úgy szól, hogy mi a teendő, hogyan kell előrehaladni. Rendkívül egyszerű a válasz: összefogással. Azzal az összefogással, amelyet az állampolgáraink bemutattak számunkra a hóhelyzetben. Azzal az összefogáss…
I/10473 Sikerágazat vagy totális káosz?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha egy mondatban kell válaszolnom, akkor rendkívül egyszerű a válaszom: igen, egy sikertörténet a katasztrófavédelem felállítása és központosítása. (Dr. Józsa István tapsol.) Ha feltesszük azt a kérdést, a…
I/10474 Megfelelő emberek állnak a katasztrófavédelem élén?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is azzal szeretném kezdeni, ami a kérdések között elhangzott, hogy a katasztrófahelyzet kialakulásáért nem a Belügyminisztérium, hanem a természeti erők a felelősek. Szeretném azt is elmondani, hogy most is egy i…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem a napirend előtti hozzászólás lehetőségét, hogy tájékoztassam a tisztelt Házat a rendkívüli időjárás okozta helyzetről. Európa az eddigi legnagyobb ismert márciusi viharát élte át. Óriási káro…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány részlettel nem kívántam foglalkozni a beszámolóm során. Nem kívántam foglalkozni azzal, hogy ki milyen felelősséggel állt a helyzet ismerete során az ügy megoldásához, de azért el kell mondanom, hogy volt csütörtökön Miskolcon egy…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, legelőször arra a kérdésre kell válaszolni, hogy működött-e a demokrácia. A magyar törvények szerint a Katasztrófavédelmi Koordinációs Bizottság elnöke a belügyminiszter. Miután a belügyminiszter Magyarországon volt, a koordinác…
Napirend előtti felszólalások
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. (Gőgös Zoltán: Ez már csak ismétlés, mondjon is valamit!)
A/10416 Minden tökéletes volt?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szeretném elmondani, hogy az adott helyzet kialakulása egy ónos eső és a vihar következtében történt meg. A gerinchálózaton 240 villanyoszlop dőlt ki, ezek között van azoknak az oszlopoknak is a száma, amelyek acélszerke…
A/10416 Minden tökéletes volt?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Winston Churchillt egyszer egy támadás érte az angol parlamentben; elegáns módon azt válaszolta a támadásra, hogy tisztelt képviselő, a tények nem zavarták meg az ön hozzászólását. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Azt t…
A/10417 Mi történt és mi nem történt a márciusi vihar első 24 órájában
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is meg szeretném védeni a munkatársaimat és azokat, akik mintegy 30 ezren vettek részt ebben a tevékenységben, és embertelen körülmények között, 100-120 kilométeres szélben egyenként járták végig a gépjárműveket,…
A/10417 Mi történt és mi nem történt a márciusi vihar első 24 órájában
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Szeretnék pontosítani: a balesetben egy halálos sérülés történt, tehát egy, nem kettő. A másik haláleset, amelyik a közelben volt, az szívinfarktus következtében következett be, tehát úgy gondolom, hogy ezt azért ne írjuk a rendkívüli hóhelyzet számlájára. Mindezt…
A/9410 Mit tesz a Belügyminisztérium a jogvédőknek álcázott liberális felforgatók ellen?
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogyha a képviselő úr a rendőri intézkedést határozottnak és szakszerűnek ítélte meg. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban megfelelően dolgozott a rendőri vezetés, megfelelően dolgozott…