DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogyha a képviselő úr a rendőri intézkedést határozottnak és szakszerűnek ítélte meg. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban megfelelően dolgozott a rendőri vezetés, megfelelően dolgozott a Belügyminisztérium (Moraj és derültség a Jobbik padsoraiból.) annak érdekében, hogy az ilyen eseteket megfelelő módon, szakszerűen és határozottan tudják a kollégáink kezelni.
Ez valóban egy olyan intézkedéssorozat volt, ahol egy kábítószerrel visszaélő csoportnak az előállítására került sor, és ezen előállítás során a túlzott családi érzések domináltak ezt követően, mert a család megjelent az épület előtt. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból, többek között dr. Apáti István: A család a legfontosabb!) Ennek megfelelően, miután nagy családról volt szó, ezért egy túlzott érzelmi kitörésekkel tarkított támadás érte a rendőrséget.
A rendőrség mind a 12 fő előállítása során videofelvételeket készített, mind pedig az épület előtt randalírozókról szintén videofelvételeket készített, így egyértelmű a számunkra, hogy arányos és szakszerű volt a rendőri intézkedés mind a személyek elfogása során, mind pedig a garázda magaviseletet tanúsítók megfékezése során. Természetesen sajnálatos, hogy ilyenkor sérüléseket is okoznak az előállítások. Mintegy öt főt kórházba kellett ezt követően szállítani annak érdekében, hogy megfelelő módon helyreállítsák az egészségüket.
A TASZ-szal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy bárki bármikor a rendőrségi intézkedést kifogásolja, minden esetben ki fogjuk vizsgálni. Sajnálatos viszont az, hogyha valaki sportot űz ebből, az elítélendő.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés