DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásomban a bűnüldözés egy neuralgikus pontjára szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig a hazai börtönférőhelyek szűkösségének kérdésére. Ismert az a számadat, miszerint nálunk jelenleg tíz és félezer körüli a szabadságvesztést végrehajtó intézmények befogadó képessége, és ebben már ma is - túlzsúfoltságot okozva - 13 ezer körüli elítélt tölti a büntetését. Ezért sokszor már ma is hosszú ideig kell várnia az elítéltnek, hogy bevonulhasson a büntetés elkezdésére.

A nyilvánosság előtt ismert az a tény is, hogy miközben az elmúlt háromnegyed évszázadban többszörösére növekedett Magyarországon a bűnözés, addig a börtönépítés terén nem történt semmilyen lényeges lépés.

(9.20)

Amíg az állampárti időkben ez nem okozott nagyobb problémát - hisz lényegében egy zárt rendőrállam volt ez a '70-es évek végéig, és a késő kádári idők félliberalizációja sem hozott magával túl sok lazítást a társadalom ellenőrzésében, vagyis amíg maga a társadalom börtönként volt megszervezve -, addig a börtönépítés elmaradása a szűkebb büntetés-végrehajtás terén nem okozott különösebb problémákat. Ám a '89-es váltás után a rendőrség kontroll alá kerülése és a szabadságjogok kibővítése egyrészt nagyobb mozgásteret adott a korábbi bűnelkövető csoportoknak, másrészt egy sor okból ugrásszerűen növekedni kezdett a bűnöző életmódot folytatók köre.

Az évi 13-15 százalékos növekedési ráta következményeképpen ma már a félmilliót is meghaladja a regisztrált bűncselekmények száma, és a társadalom egyre sürgetőbben követeli a bűnözők társadalomtól való elkülönítését a mindennapi élet biztonsága érdekében. A helyzet azonban az, hogy ha nem lépünk előre minőségi ugrással a börtönépítés terén, a Ptk. és a büntetőeljárás módosítása kapcsán minden törekvésünk kudarcra lesz ítélve.

Csak példaként említem, hogy ha a maffiaellenes törvénycsomag elfogadása után sikerül hatékonyan fellépni a szervezett bűnbandák ellen, akkor elképzelhető, hogy a koordinált akciók lecsapásai után sok száz, akár ezret is meghaladó előzetes letartóztatásra kell hogy sor kerüljön, és aki ismeri a hazai börtönhelyzetet, az tudja, hogy ez megoldhatatlan problémákat jelent majd. Pedig a szervezett bűnbandák elleni fellépés csak az egyidejű tömeges őrizetbe vétel és letartóztatás lehet, és az eddig ismert számok szerint a szervezett bűnbandák ismert tagjai is három-négyezer körüli számot tesznek ki.

Úgy gondolom, hogy a kormánypártok soraiból is bátorítani kell a kormányt az előrelépésre ezen a területen, és a nyilvánosság figyelmét is fel kell hívni a börtönépítés lemaradására és az ebből fakadó problémákra. Ha jól emlékszem, egy 200 férőhelyes bővítés terve a börtönépítés terén már nyilvánosságot kapott az elmúlt hónapokban az igazságügyi tárca elképzelései között, de jelezni kell itt, hogy ez a fenti számok fényében nem tűnik elégségesnek, és nagyságrenddel nagyobb bővítést kell megfontolni, amely akár a három-négyezres bővítést is elérheti.

Be kell látnunk, hogy a zárt rendőrállam megszűnése után a szabad társadalom maga kívánja meg a bűnelkövetők elkülönítésére a börtönszektor erőteljes kiépítését. A szabadságjogok radikális kiterjesztése és a rendőrség, illetve a titkosszolgálatok korábbi mindenhatóságának megszűnése után védtelenné válik a társadalom, ha nem hoz létre az állam - az általános szabadság közepette speciálisan az új bűnelkövető csoportokra szabott - kemény ellenintézkedéseket.

A börtönépítés lemaradásának gyors felszámolási terveivel szemben felmerülhet, hogy nagyon drága az új börtönférőhelyek építése. Az említett 200 fős bővítés kapcsán milliárdos beruházásokról volt szó, és a szükséges három-négyezres bővítés e téren akár tízmilliárdokba is kerülne.

De ha emlékeztetünk például arra, hogy a szervezett bűnözéssel évente 60-70 milliárd forintra becsülik az okozott kárt, már nem is olyan nagy ez az összeg. Másrészt tudjuk azt, hogy a szabadságvesztésre ítéltek igen nagy részét ma nem lehet munkával ellátni, mert a piaci termelésbe csak részben lehet bekapcsolni az őket foglalkoztató vállalatokat. Miért ne lehetne befogni őket fokozottan az új börtönök építésébe? Ehhez feltehetően néhány szempontból módosítani kell majd az elítéltek munkavégzését szabályozó jogszabályokat, illetve az eközbeni felügyeleti előírásokat, de ez a feladat elég nagy volumenűnek látszik ahhoz, hogy ezt is végiggondoljuk.

Egy másik ellenvetés érkezett a börtönférőhelyek radikális bővítése ellen azoktól a politikai csoportoktól, amelyek a szabadságvesztés mint büntetés gyakoriságát már ma is sokallják, és a bűnelkövetők társadalomtól való elkülönítése ellen lépnek fel. Nem vitatva, hogy egy sor racionális érv is felsorolható a bűnözők börtönbe csukása ellen is - főként a mai börtönviszonyok között -, úgy gondolom, hogy ez a felfogás alapvetően a társadalomnak egy olyan rétegében találhat visszhangra, amely vagyoni, lakóhelyi szempontból védettebb a mindennapi életben a bűnözőktől. Úgy gondolom, hogy például az a VII., VIII., IX. kerületi lakos, aki a főváros bizonyos részein sötétedés után már ma is joggal fél, hogy kirabolják, megverik, megalázzák (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem bosszúvágyból ragaszkodik a bűnözők börtönbe csukásához.

Az új kormány elhatározta a leszámolást a szervezett bűnbandákkal és a fellépést a bűnözőkkel szemben. (A felszólaló mikrofonját kikapcsolják.)

Forrás: parlament.hu