DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bauer képviselő úr direkt felhívására szólok hozzá. Néhány gondolatot szeretnék elmondani arról, hogy hogyan látom én, ki a felelős és mennyiben a szociális lehetőségek beszűküléséért. Azt gondolom, hogy ez a kérdés a súlyából adódóan megérdemli, hogy higgadt megközelítés tárgyává tegyük, és komolyan elemezzük; lehetőség szerint minél inkább elszakadva azoktól az érzelmi felhangoktól, amelyek egy ilyen politikai vitában persze óhatatlanul előjönnek.
Ha egy kicsit komolyan állunk hozzá, egyebek mellett éppen Bauer Tamás elemzései alapján nagyon jól tudjuk azt, hogy milyen súlyos örökséget kapott az új rendszer a negyven - talán több is - év hagyatékaként; azt, hogy a kiindulópont egészen összezavarodott, és minden racionális alapot nélkülöző szociális rendszer volt. Bauer Tamás képviselő úr azt is legalább annyira jól tudja, mint én, hogy a gazdasági-politikai átmenet szükségszerű visszaeséssel jár. Az 1990-94 közötti időszakban bármilyen kormány lett volna hatalmon, azok a visszaesési tendenciák, amelyek megnyilvánultak, mindenképpen megjelentek volna.
Az is nyilvánvaló, hogy a stabilizációra szükség volt. Amikor '94-ben a szocialista-szabaddemokrata koalíció a kormányprogrammal előállt, be is ígérte ezt a stabilizációt, és mindannyian izgalommal vártuk azokban a hónapokban, hogy mikor kerül végre sor azokra az intézkedésekre, amelyek ezt a stabilizációt tényleg megvalósítják. A késlekedés komoly károkat okozott az országnak, a Szocialista Párt, illetve az SZDSZ vitáiban is megjelent, és ennek lett az eredménye végül is a Bokros-csomag, amely a kétségtelenül nagyon kedvező stabilizációs hatásai mellett pont a szociális vonatkozásokban teremtett nagyon súlyos helyzetet. Még jobban összekuszálta a helyzetet, ezer sebből vérzett, és azt kell mondanom, hogy az megint csak ténykérdés, hogy az előző ciklusban a kormány nem talált kibontakozást ebből a helyzetből. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Az, hogy a gazdaság teljesítménye ezalatt az idő alatt javult, nem a kormány eredménye, hanem a piacgazdaság átütő erejének a következménye. (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.); a vállalati önállóság, a vállalatok tevékenysége során egy jelentős gazdasági teljesítmény állt elő. (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) Összességében ez tehát az, ami...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés