7 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a kis- és középvállalatok fejlesztésével kapcsolatban a jövő évi költségvetésben nemcsak ténylegesen több pénz szerepel, hanem ennek az elköltési módozataira vonatkozó elgondolásaink is…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Én nem szeretném a költségvetéssel kapcsolatos jelzők számát szaporítani, pusztán tárgyszerűen szeretnék utalni arra, hogy azért az összehasonlítás egy korábbi időszak gazdaságpolitikájával, illetve költségvetésével nyilvánvalóa…
I/1405 Miért nem támogatja a kormány programja alapján Kelet Magyarország fejlődését?
DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is engedtessék meg, hogy két dolgot megkülönböztessünk: általában véve Kelet-Magyarország fejlődését, meg egy konkrét beruházást. Nyilvánvaló, hogy egy beruházás alapján a támogatás mértékéről sem pozitív, s…
A/1016 Megfelelő kezekbe került-e a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési-és Közigazgatási Hivatala?
DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nem teljesen világos számomra, hogy miért van aggodalma a képviselő asszonynak afelől, hogy én válaszolok a kérdésre, a hivatkozott hivatal ugyanis az általam vezetett minisztériumból vált ki, a Minis…
A/1016 Megfelelő kezekbe került-e a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési-és Közigazgatási Hivatala?
DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: A liberalizált termékek köre valóban bővül, ugyanakkor bővülnek azok a kötelezettségek is, amelyek az európai uniós csatlakozásból adódó nemzetközi jogi szabályozással függenek össze, tehát átstrukturálódik a hivatal tevékenysége. (Zaj, moraj.) Ami pedig a költ…
I/937 Módosult a kormányprogram? Avagy a nemzetközi befektetőket támogatja a Gazdasági Minisztérium a hazai vállakozások helyett? Mi a kormány stratégiai elképzelése a Multilaterális Beruházási Egyezménnyel?
DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az OECD keretében 1995-ben kezdődtek meg a tárgyalások egy multilaterális befektetési egyezmény létrehozásáról. A részt vevő országok alapvető célja az volt, hogy létrehozzanak egy egységes keretet a nemzetközi befe…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bauer képviselő úr direkt felhívására szólok hozzá. Néhány gondolatot szeretnék elmondani arról, hogy hogyan látom én, ki a felelős és mennyiben a szociális lehetőségek beszűküléséért. Azt gondolom, hogy ez a kérdés a sú…