DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vagyonátruházás után fizetendő illeték hosszú ideig az egyetlen olyan közvetlen elvonás volt, amelyet adó jellegű fizetésként értékelt a közvélemény, mindenféle elméleti megfontolástól függetlenül. Ennek megfelelően az illetéket szabályozó törvény a közfigyelem központjában volt, és nézetem szerint maradt is. Az illetékszabályok változása, annak gyakorisága olyan mértékben vált általánossá, hogy a jogszolgáltatásokat igénybe vevő polgárok az éppen esedékes év második felében általában azzal keresik meg a joghoz értőt, hogy tájékozódjanak: milyen mértékű illetékemelés várható.

(16.30)

A polgár nem használ olyan kellemes fordulatot, hogy változás, hanem többnyire nevén nevezi a dolgokat, és pontosan azonosítja a módosulást az illeték tételes emelésével. Lassan általánossá válik az a vélekedés is, hogy az illeték egyetlen irányba képes mozdulni: felfelé. Az időnként megjelenő kedvező változást többnyire véletlennek fogják fel az emberek, és biztosak abban, hogy ez nem tartozik az általános tendenciához. És az a furcsa, hogy még az sem győzte meg az embereket arról, hogy ez a tendencia valóban létezik - nevezetesen hogy akár csökkenhet is az illeték, hiszen az 1945. év előtt is tartósan 7 százalékos vagyonátruházási illeték föltornázta magát 19 százalékra, majd innen az általános vagyonátruházási illeték csökkent 10 százalékra; az igazi áttörést pedig az hozta, amikor a lakásszerzésre vonatkozó illetékkulcs illetékalaptól függően 2, illetve 6 százalékban került megállapításra.

A változást azonkívül, hogy a lakásszerzést kívánta elősegíteni, motiválta az is - és ez jelenleg sem hagyható figyelmen kívül -, hogy a jogszabályalkotó kénytelen volt felismerni azt az állandó körülményt, hogy magas illeték és általános elvonás esetén enyhén szólva is meredeken romlik az illetékfizetési készség, ami ingatlanok esetében például elsősorban a szerzési érték egyoldalú mérséklésében, magyarul az illetékalap eltagadásában jelentkezik.

Úgy tűnik, hogy a Ház által most tárgyalt T/203. törvényjavaslat jelentős mértékben igazolja a polgárok várakozását, azaz a változás többnyire azonos az illetékkulcsok emelkedésével. A törvénymódosítás többségében magasabb illeték fizetését kívánja elérni; az illetéktételek emelkedését részben a korábbi szabályozás óta eltelt idővel, valamint az ezzel összefüggő inflációs értékváltozásokkal indokolja.

Nehezen vonható kétségbe az, hogy az illetékek állandósága nem tartható a korábbi években jelentkező inflációs hatások figyelembevételével. A javaslat készítője érzékelte azt, hogy az ingatlanok forgalma esetében az inflációra való hivatkozás nyilván nem foghatna helyt, hiszen az ingatlanok értékemelkedése, ha nem is érte el az infláció mértékét, közelítette azt. Viszont a lakásszerzést előmozdítani hivatott 2, illetve 6 százalékos és igen alacsonyan megállapított illetékkulcs valóban csak akkor indokolt - és ebben a törvény javaslattevőjének igaza van -, ha az a szerző fél oldalán a saját célú lakás megszerzését segíti elő. Az ingatlanokkal való "kereskedést" - és itt mindenekelőtt arra kell gondolni, ha az értékesítés és a vétel túlságosan gyakran követi egymást - nyilvánvalóan már nem kívánja a törvényalkotó preferálni.

Indokolt a törvényjavaslat előterjesztőjének az olyan értelmű törvénymódosításra vonatkozó kezdeményezése is, amely azt célozza, hogy az üzletszerűen folytatott ingatlanforgalmazás esetén kétségtelen legyen, hogy a tevékenységre jogosult cég, illetve vállalkozó az, amely e tevékenységet folytatja és a kedvezménnyel megállapított illetékkulcsot igénybe veszi. Csak üdvözölni lehet azt a körülményt, hogy a javaslat a kormány programjának megfelelően a fiatalok otthonteremtéséhez illetékkedvezményt biztosít, még ha - a magam részéről hozzátenném - az érték megállapítására tekintettel ez inkább gesztus értékű.

Külön kell foglalkozni a javaslat azon részével, amely a bírósági eljárási illetékek módosítását, egyszóval emelését tartalmazzák. Az indokolás szerint "a javaslat a kirívóan alacsony illetéktételek mértékét aktuálisan igazítja az értékviszonyokhoz vissza". Az aktuálisnak megfelelően, és ettől kezdve a tételek emelésének a sora következik. Aligha vitatható, hogy az elmúlt évek során a bírósági eljárások mértéktelenül elhúzódtak. Nem ritka, hogy egy-egy ügyben a jogerős befejezésig 4-5 év telik el, és ezalatt az egyszer befizetett illeték alapján folytatja a bíróság az eljárást. A költségek tehát ez okból - és nyilván számos más közreható körülmény miatt is - jelentősen emelkedtek. Az már egy másik kérdés - és megérdemli, hogy egyszer ezt is megvizsgáljuk -, hogy a polgár joggal teszi fel azt a kérdést, hogy miért kellene neki viselnie az igen gyakran indokolatlanul elhúzódó perek emelkedő költségeit.

A bírósági eljárás költségeinek emelkedése nézetem szerint felveti azt a kérdést is, hogy mennyiben jelenti ez a jövőben a polgár számára esetleg megfizethetetlen perbeni költség a jogérvényesítés gátját és így az alkotmányban biztosított jog gyakorlásának is akadályát. Az államigazgatási eljárásban az illetéktételek emelkedését azzal indokolja a javaslattevő, hogy a kiigazítások a korábbi években elmaradtak. Az államigazgatási eljárásokban túlnyomórészt a polgárok szükségszerűen vesznek részt, eltekintve persze a notórius hatóságrongálóktól, így a felmerülő illeték ezekben az ügyekben is jogérvényesítés gátja lehet. Különösen igaz ez az építésügyi hatósági eljárásokra, amelyeket szükségszerűen kell igénybe vennie a polgárnak.

Nézetem szerint szükséges a szankcionálás - és ebben szintén egyet kell érteni a javaslattevővel - akkor, ha a törvény által biztosított kedvezményt indokolatlanul vagy szabálytalanul veszik igénybe. Az már megint másik kérdés, hogy a jelenlegi szabályozás mellett van-e, és mennyi esélye annak, hogy a szankció érvényesül is.

Külön szólni kell arról, hogy érthető indoka van a javaslatban szereplő és az önálló bírósági végrehajtó részére biztosítani kívánt illetékmentességnek. El kell azonban gondolkodni azon is, hogy jogos igényét érvényesíteni kívánó, jogerős bírói ítélettel rendelkező végrehajtást kezdeményező az esetek jelentős részében az önálló bírósági végrehajtónál jelentkező igen jelentős költséget képtelen megelőlegezni. Természetesen mondhatjuk, hogy most nem a bírósági végrehajtást tárgyalja a tisztelt Ház, a példával azonban azt kívántam érzékeltetni, hogy az illetékszabályozásnak számos olyan területe van, amelyek a jelenlegi javaslatot meghaladóan módosításra szorulnak.

Összegezve az eddigieket: a T/203. szám alatt az illetéktörvény módosítását tartalmazó javaslatot a Független Kisgazdapárt frakciója azzal tudja támogatni, hogy az adóreform keretében az illetéktörvény egészének felülvizsgálatára, hosszú távra érvényes szabályozásra kell hogy sor kerüljön.

Addig is nézetünk szerint sürgősen a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban 6/1986. szám alatti IM-rendelet módosításával biztosítani kell, hogy a jog-, időnként igazságkereső polgárok jogérvényesítését elősegítsük.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu