GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy, ahogy az előterjesztő kormányképviselő elmondta, az általános forgalmi adóról szóló törvény az a törvény, amelyen éveken keresztül kevés módosítással és viszonylag rövid vitán keresztül esett át a Ház, és minden évben megszületett a módosítás. A fogyasztáshoz kapcsolódó adók egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a költségvetésünkben, annak bevételi oldalán. Éppen ezért rendkívül sajnálatos az, hogy a '99. évi költségvetésünk még a mai napig sem ismert a tisztelt Ház előtt, így nem lehet meghatározni, hogy egyáltalán milyen arányt képviselhet az a vélhetően lassan közel 1000 milliárd forintot elérő általános forgalmi adó, ami e törvény alapján befolyik az államháztartási rendszerbe.
Ez a törvényjavaslat nem ad új rendszert, látszólag csak szükséges változásokat tartalmaz. A kormánypárti képviselőtársaim az elmúlt években rendre koncepcióváltást sürgettek az áfatörvénnyel kapcsolatban. Itt azonban koncepcióváltozásról nem lehet beszélni, de néhány vaskos meglepetésről igen, amelyek - számunkra úgy tűnik - igenis ellentétben vannak a kormány programjával. A kormány által korábban már megcélzott, a nyugdíjasoktól mintegy megtakarításként más célokra átcsoportosított milliárdok mellé most szándéka szerint azoktól a polgároktól és önkormányzatoktól akar bevételhez, jövedelemhez jutni, akik infrastruktúrával rendkívül rosszul ellátott területen élnek, és kimaradtak eddig ebből a folyamatból.
Tisztelt Ház! Ellenzéki képviselőként úgy gondolom, hogy az a feladatunk, az a dolgunk, hogy időnként szembesítsük a kormányt, a programját, a javaslatait az ennek alapján vagy ennek reményében született törvényekkel. Tisztelt Ház! A szavak és a tettek összhangja e törvényjavaslatban elég nehezen bizonyítható. Adódik a kérdés, hogy miért ígért a kormány felelőtlenül.
Egy már elhangzott. A lakásépítés áfa-visszaigénylésének kérdése. Igen. Úgy, ahogy Balczó képviselő úr elmondta, nagyon sokan várták, mert ez benne volt a köztudatban, és itt egy szó nem esik róla. Hadd térjek ki: egyetértve azzal, hogy bízom benne, hogy minisztertanácsi rendelet nem fog már születni a Magyar Köztársaságban, de ezzel együtt abban is bízom, hogy nem lesz az adójogszabályokban még egyszer olyan kusza rendszer, amikor adójogszabályok különböző alsóbb szintű rendeletekben nyernek valamilyen formulát, sőt, sok esetben az állampolgárok, a vállalkozók azt is vitatják, amikor egyszerűen számtalan APEH-állásfoglalás ad csak iránymutatást arra, hogy hogy kell egyes adótörvényeket értelmezni.
A következő kérdés adódik még: hol van a kis- és középvállalkozások számára az egyszerűsítés? A mi olvasatunkban ez a törvényjavaslat, az egyszerűsítés egyben azt is jelenti a kisvállalkozások számára, hogy a likviditási helyzetük a visszaigénylés időpontjának kijjebb tolásával még rosszabb lesz. Gondolom, képviselőtársaim előtt nem kell azt hosszasan ecsetelni, hogy a kisvállalkozások számára akár néhány napos határidő-változás is milyen nehézséget és milyen gondot okozhat.
Mi indokolja azt, hogy az áfabevallás és -befizetés rendjét most kiemeljük az adózás rendjéről szóló jogszabályok közül? Ott minden másnak helye van, meggyőződésünk szerint ennek továbbra is ott lenne a helye.
Nem akarok hosszasan foglalkozni a törvényjavaslatnak azokkal a pontjaival, amelyeket Rogán képviselőtársam elmondott. Ezeket csak megemlíteném, hogy messzemenően egyetértünk azokkal a törekvésekkel, amelyek az adózási kiskapuk bezárását, a fióktelepek beemelését vagy a kereskedelmi vámtarifaszámra való áttérést célozzák az EU-harmonizáció keretében. De azért itt megjegyezzük, hogy a vállalkozásokat - és megint a kis- és középvállalkozásokat - ez elég kellemetlenül fogja érinteni az egészen közeli jövőben. Elég rövidnek tűnik az az idő, amíg nekik át kell állniuk erre az új rendszerre. És pozitív még a megszűnő vállalkozásokkal kapcsolatos kiegészítés is.
Aminél viszont hosszasan kell hogy időzzek, ez az ominózus hatályba léptető rendelkezés, a 14. § (2) bekezdése. És itt elég erősen vitatkoznék Rogán képviselőtársammal. Lehet az egységesítésről meg az európai harmonizációról beszélni a másik irányból is. Sajnálom, hogy nincs itt a képviselőtársam.
A Horn-kormány megtette az első lépést azért, hogy Magyarország és az európai fejlett országok közötti infrastrukturális ollót lehetőség szerint szűkítsük, tehát lemondott a hálózatfejlesztések áfájáról. Itt lehetett volna továbbmenni abban az irányban, hogy most ezt kiterjesztjük a szennyvíz-, az ivóvíz- és a szennyvíztisztító rendszerekre is. Mert ez is egységes, ha azt mondjuk, hogy mindennemű infrastrukturális beruházásnál, ahol a lakosság, az önkormányzat hozzájárul, ott lemond a kormányzat az általános forgalmi adóról.
Mit jelent ez? Az a tényleg hátrányos helyzetben lévő fogyasztó - mert Magyarországon körülbelül potenciálisan 3,1 millió fogyasztó van, ebből 2,6 millió már be van kapcsolva ezekbe a rendszerekbe. Az a félmilliónyi, aki még kívül, van, tényleg olyan térségben van, ahol nagyon határozottan a zsebébe kell nyúlni, ha azt akarja, hogy a portájára eljusson a gáz, a víz vagy a villany további fejlesztése. Ez azt jelenti, hogy egy egyszerű 100 ezer forintos kiadás mellé most újabb 25 ezer forintot kell mellétenni.
De tovább folytatom, mert itt nemcsak az egyszerű, az átlagpolgárról van szó, hanem a kistelepülési önkormányzatról is, akinek a 4 millió fejlesztési hozzájárulásuk mellé egy ötödiket is le kell tenni azért, hogy ezt a szolgáltatást a közösség számára megszerezzék. A harmadik szereplő a kisvállalkozó, aki, mondjuk, beletartozik egy átalányrendszerbe, neki is viselni kell, és ő sem fogja tudni ezt visszakérni.
A nagyvállalkozások, az energiaszolgáltatók ezt a pénzt be fogják szedni, befizetik a kincstárba, és utána vissza fogják igényelni, amikor a beruházás elkészült. Számukra ez teljesen közömbös. Látszólag úgy néz ki, mintha a nagy, monopolhelyzetben lévő vállalkozó venne el valamit a lakosságtól. Ez egy nagyon ügyes, nagyon ravasz megoldás, mert őket lehet szidni, de valójában ők nullszaldósok, ők csak közvetítők ebben a nagyon jól kitalált játékban.
1990 óta szinte népmozgalom indult el az országban út-, híd-, járdaépítésre, víz-, villany- vagy gázvezeték fejlesztésre. Nagyon sok település, nagyon sok polgármester az utolsó fillérjeit szedte össze, hogy ezeket a beruházásokat élénkíteni tudja. Az a meggyőződésünk, hogy most ezzel az intézkedéssel ezt a folyamatot drasztikusan lelassítjuk, és tovább növeljük ezeknek a településeknek a hátrányos helyzetét. Igen, az adótörvényekkel egy kormánynak lehetősége van gazdaságpolitikai üzeneteket közvetíteni a társadalom számára. Ez az, amiről meggyőződésünk, hogy nem a legjobban sikerült, nem a legszerencsésebb megoldást választottuk.
(18.40)
A szocialista frakció további felszólalói külön ki fognak térni a törvény agráriumot érintő kedvezőtlen változásaira.
Néhány mondat erejéig még hadd térjek ki a gyógyszeripart érintő változásra, mert ez is nagyon érdekes tétel, hogy a gyógyszeralapanyagok a nulla kulcsból átkerülnek a 25 százalékos kulcsba. Tisztelettel ajánlom a kormány jelen lévő képviselőinek a figyelmébe, hogy véleményünk szerint a hazai gyógyszergyártóknak is, akik most amúgy is nagyon nehéz helyzetben vannak - igaz, erre is rá lehet mondani, hogy az orosz válság őket is nagyon hátrányosan érinti -, a 25 százalékos áfa első körben való kifizetése nagyon komoly likviditási problémákat jelenthet.
Összefoglalva: az a véleményünk, ha valami bizonytalanságot kelt a gazdasági életben, az az, ha a kormány mást tesz, mint amit beszél, és teljesen kiszámíthatatlan lesz a gazdasági környezet számára.
Tisztelt Ház! A szocialista frakció az említett kérdésekben több módosító javaslatot fog benyújtani. Tisztelettel kérem önöket, hogy ezeket az indítványokat támogassák, és az indítványokkal együtt majd elfogadhatónak tartjuk a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés