DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetségének kérése, mely szerint a Ház utasítsa el az ügyrendi bizottság 3/1998-2002. ügyrendi bizottsági számú határozatát, a Fidesz-Magyar Polgári Párt által nem támogatható - azaz egyetértünk az Országgyűlés ügyrendi bizottságának általános érvényű állásfoglalásával.

Néhány érvet szeretnék elmondani azon túlmenően, amit az ügyrendi bizottság elnöke az előbb ismertetett.

A mi megítélésünk szerint, amennyiben a Házszabály megalkotásakor az Országgyűlés azt kívánta volna elérni, hogy az Országgyűlés minden héten tartson ülést, akkor a Házszabályba ez a szabály került volna. Tehát egyértelműen kimondta volna a Házszabály azt, hogy minden héten köteles ülést tartani az Országgyűlés. Az a fajta érvelés, amely egy részletkérdésbe, egy részletszabályba köt bele, mégpedig abba, hogy az interpellációkra és kérdésekre hetente kell biztosítani időkeretet, és ebből a részletkérdésből próbál következtetni arra, hogy akkor bizonyára minden héten ülést kell tartania az Országgyűlésnek, ez meglehetősen túlmegy azon a fajta következtetésen, amely a jogászi szakmában megszokott. Tehát hogy úgy mondjam, ennek a fajta érvelésnek a mi megítélésünk szerint nincs jogi, szakmai alapja.

Továbbiakban szeretném elmondani azt, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt véleménye szerint nem igaz az, hogy az interpellációkkal és a kérdésekkel egyfajta folyamatos ellenőrzés valósulna meg a kormány működése felett, ugyanis számtalan esetben interpellációk és kérdések hetekig fekszenek az Országgyűlés irattárában, és mire azokat el tudják mondani a képviselők, már szinte aktualitását vesztette az az ügy. Tehát a folyamatos ellenőrzésnek nem feltétlenül ez az interpelláció és kérdésfeltevés a legjobb módszere. A folyamatos ellenőrzésnek számtalan más, parlamenti demokráciában szokásos eszköze adva van. (Zaj az ellenzék padsoraiból.)

Még szeretném azt elmondani, hogy a mi megítélésünk szerint az Országgyűlés szokásai között bevett gyakorlat volt az (Deutsch Tamás és Vancsik Zoltán egymás között beszélgetnek.), hogy hosszabb...

Forrás: parlament.hu