MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Keller képviselőtársam mondandója késztetett arra, hogy némi reagálást tegyek, hiszen nem tudom, hogy ő mennyire tudatosan tette ezt, de némi önellentmondás található a szavaiban. Azt hiányolta, hogy a kormánypárti felszólalások nem hoztak szakmai érvanyagot, elsősorban általános politikai véleményeket mondtak. Az ő véleménye is legalább ennyire ilyen volt; tehát ha valaki mást kritizál, akkor magával szemben ugyanezt az igényt fogalmazza meg!

Ami pedig a benyújtott törvényjavaslatoknak, adótörvény-változásoknak az adómértékek emelésére vonatkozó részét illeti, bizonyos területeken tényleg találhatók ilyen változások, más területeken pedig csökkenések találhatók. Összességében az előző kormányhoz képest kevesebb újraelosztást, tehát kisebb állami szerepvállalást lát ez a kormányoldal indokoltnak, tehát alapvetően az irány ez. Tehát Keller képviselőtársamat ne tévesszék meg esetleges kisebb léptékű változások.

Ami pedig az elmúlt időszakra vonatkozott: jól emlékszem, ön is biztos jól emlékszik rá, amikor ugyanilyen ciklus kezdetén Békesi László, akkori pénzügyminiszter úr az áfaemelést beterjesztette a Ház elé az adócsökkentési kormányprogram, illetve választási programok után. Tehát nem kellene talán a múltat sem egyoldalúan emlegetni.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy koncepcionálisabb, nagyobb léptékű változások hiányát említi, mi azt mondtuk - és az elmúlt nyolc év tapasztalata tényleg azt bizonyítja -, hogy óriási igény van a stabilitásra, a kiszámíthatóságra, a jogbiztonságra. Éppen ezért azok a változások, amelyek az áfatörvényben, a jövedéki törvényben és más törvényekben is megtalálhatók, nem forgatják fel gyökeresen, és épp azért, hogy ne legyen végiggondolatlan változtatás, majd a jövő évre tervezzük a koncepcionális változtatásokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát a kormányoldal alapvetően a végrehajthatóságot és a korrekciókat tartja szem előtt az ez évi törvénymódosításainál.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu