DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A mi álláspontunk az, hogy az elterelés lehetőségét a drogfüggő beteg embernek kell biztosítani, hiszen gyógykezelésre csak a beteg embernek van szüksége; aki egyszerű fogyasztó, azt nem kell gyógykezelni - ez az egyik.

A másik pedig az, hogy a büntetőjog eszköztárában továbbra is megvannak a differenciált elbírálás lehetőségei. Utalok a próbára bocsátásra, a megrovásra, a szabadságvesztés felfüggesztésének lehetőségére, valamint a vádemelés elhalasztására, illetve a vádemelés mellőzésére. Minden esetben a jogalkalmazó, tehát az eljáró bíró kötelessége lesz az, hogy ezekkel az említett, továbbra is meglévő lehetőségekkel adott esetben éljen, mérlegelje az adott cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességét, és ehhez mérje a visszatartáshoz és adott esetben mások elrettentéséhez szükséges szankciót.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu