KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én sem akarom túlzottan szaporítani a szót, de azt szerettem volna elmondani, hogy amikor Pál László kinevezésére sor került, akkor egy többségi állami tulajdonú, privatizáció előtt álló társaságról volt szó. Úgy gondolom, hogy természetes igénye a mindenkori kormányzatnak, hogy bizalmi emberét rakja egy ilyen pozícióban lévő társaság élére. A mostani társaság esetében viszont egy kisebbségi állami tulajdonú társaságról van szó, nagyobb részben privatizált társaságról, és ráadásul egy olyanról, amely azokat a gazdasági eredményeket érte el, ami a mai sajtóban vagy az elmúlt hetek sajtójában is megjelent. Amikor azt a megjegyzést tette Kósa Lajos képviselő úr, hogy nekünk esetleg valami lelkiismeret-furdalásunk van Pál László kinevezésével kapcsolatban, akkor most azt kell mondanom, hogy az eredmények alapján semmiféle lelkiismeret-furdalásra nincs okunk, mert úgy gondolom, hogy az eredmények igazolták nemcsak Pál Lászlót, hanem az igazgatóságot, de a menedzsmentet is és a Mol valamennyi dolgozóját.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu