ERKEL TIBOR (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát elfogadom. Engedje meg azonban, hogy kiegészítsem korábbi mondanivalómat.

A "közgyűjtemény" definíció a minisztériumtól és az 1997. évi CXL. törvényből származik, révén az archívum a védetté nyilvánítás idején, 1993-ban állami tulajdon. Ennél fontosabb azonban, hogy a gyűjtemény szakmai rangjának - aminek fenntartása és hasznosítása pontosan részletezett gondoskodást igényel - kikerülési szándékáról, illetve egy konkrét veszélyes helyzetről tájékoztat az OSZK ön által is idézett jelentése, tudósítva például arról, hogy a védett értékek egy lényeges része, a présmatrica-állomány már megsemmisült. Tájékoztatom miniszter urat, hogy az Erdélyben fellelhető hangzó hungaricumok sem teljesek már, áldozatul estek az agóniájában legveszélyesebb Ceaus
escu-rendszernek a nyolcvanas évek közepén. A SZER archívumának sorsa is eldöntetlennek tűnik.

Kérjük tehát miniszter urat, hogy érezze át nyugtalanságunk indokoltságát további intézkedései során, amikre feltétlenül számítunk, idézve a CXL. törvény 100. §-ának (3) bekezdését: "Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza a kulturális javak védetté nyilvánításának részletes szabályait."

Köszönöm a türelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu