BÁNKI ERIK (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1999. évi költségvetés tervezetét a Magyar Köztársaság kormánya minden korábbi gyakorlattól lényegesen eltérő felfogásban, egészen más megközelítésben készítette el. Bár a benyújtott törvénytervezet nem tükrözi, és nem is tükrözheti minden részében az új kormány elképzeléseit, hiszen a kormányváltás óta eltelt időszak nem hagyott szabad kezet a költségvetés tervezete készítőinek, ennek ellenére fáradságos munkával sikerült a Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett koalíció legfontosabb célkitűzésének, a magyar polgárok szabadságának és jólétének biztosítása érdekében a kormányprogram jó néhány, igen meghatározó elemét beépítenie a jövő évi költségvetésbe.

A következőkben a költségvetési tervezet súlyponti kérdéseire szeretném felhívni a tisztelt képviselő hölgyek és urak figyelmét.

(15.30)

A tisztelt Ház elé benyújtott törvénytervezet összhangban van a kormányprogramban is megfogalmazott gazdaságélénkítő stratégiával. A gazdasági növekedést elősegítő intézkedéscsomag része többek között a munkanélküliség enyhítésében is jelentős szerepet betöltő kis- és középvállalkozói réteg támogatása, illetve a vidék fejlesztésére fordított kiadások jelentős növelése. E két terület kulcsfontosságú a magyar gazdaság egy meghatározó ágazata, az idegenforgalom fejlesztése szempontjából.

Az idegenforgalomnak - igen jelentős devizakitermelő képessége mellett - a munkahelyteremtés, illetve az országról alkotott pozitív kép kialakításában is igen komoly szerepe van. Ennek megfelelően a kormány a költségvetésben a turisztikai célelőirányzat keretösszegét a korábbi évhez képest közel 20 százalékkal emeli, a vidékfejlesztési célfeladatokra szánt összeget pedig minden előzetes várakozást felülmúlóan 77 százalékkal, mintegy 3,4 milliárd forinttal kívánja megemelni.

A munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés ütemének gyorsítását segíti a munkabérköltségeket terhelő társadalombiztosítási járulék mértékének 45 százalékról 39 százalékra történő csökkentése, amit képviselőtársaim korábban már elfogadtak.

Az 1999. évi költségvetés a Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormány programjára épül, ezért természetes módon az egyik legfontosabb súlypontja a gyermeknevelés terheinek csökkentése, valamint a családok jelenlegi helyzetének javítása.

Új fogalomként kerül meghatározásra a gyermekek után járó adókedvezmény, amelynek mértéke egy gyermek esetében 20 400 forint, két gyermek után 40 800 forint, a harmadik gyermek esetén pedig éves szinten 82 800 forint.

Annak érdekében, hogy minden család élhessen e kedvezmény legnagyobb mértékével, a következő lehetőséget biztosítjuk számukra: amennyiben valamelyik szülő nem tudja igénybe venni a kedvezmény maximális mértékét, úgy a másik szülő jogosult a fennmaradó különbözetnek az adójából történő levonására. E kedvezmény nem más, tisztelt képviselőtársaim, mint a családi típusú adózás irányába történő elmozdulás mérföldköve.

A családi támogatások között említhetjük még azt a fontos tényezőt, mely szerint a jövő évtől a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, valamint a gyermekgondozási díj alanyi jogon illeti meg a magyar családokat. A családi támogatások körébe sorolható még a tandíj eltörlése, valamint a tankönyvek árát terhelő áfa megszüntetése is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő költségvetés-tervezet megfelel a kormányprogram irányelveinek, és, bár nem Bokros-csomag, mint ahogy azt Pető képviselőtársam emlegette, mégis hűen szolgálja a magyar gazdaság további növekedésének elősegítését, a magyar családok és a polgárok felemelkedését.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu