FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nagyon egyetértek Béki Gabriellának azon gondolataival, hogy így az ötödik napon már nem tudunk túl sok újat mondani egymásnak. Ez a régi gyerekkori játékaink közül a számháborút juttatja eszembe, amikor valaki bekiabál egy számot, aztán teljesen más visszakiabál egy számot, a kettőnek egymáshoz rendszerint semmi köze nem volt - vagy talált vagy nem.

A kormánypártiak azokat a területeket domborítják ki, ahol növekedés tapasztalható az elmúlt évhez képest, az ellenzékiek rendszerint azokat sajnálják, fájlalják, ahol nem olyan mértékű a növekedés, a támogatás.

A költségvetés mezőgazdaságot érintő részéről szeretnék néhány gondolatot elmondani, nem annyira a számok tükrében, hanem inkább abból a szempontból, ahogy majd azt egy mezőgazdaságban érdekelt gazdálkodó, gazdaember láthatja, érezheti, reméljük, a következő évben.

(8.50)

Tulajdonképpen a mezőgazdaságot érintő költségvetési tervezet kisebb módosításokkal elfogadható. Sajnos ez nem mondható el a költségvetés néhány részéről, ahol ennél nagyobb problémák is előkerültek, mint ahogy én ezt a mezőgazdasági költségvetési résznél találtam; de maradjunk a mezőgazdaságnál.

Letagadhatatlan, hogy e szektor komoly támogatásnövekedésben részesül, azonban a támogatásnövekedés egy része az újonnan átvett feladatok miatt van, ezt ne felejtsük el. Komoly hangsúlyt kap a piacrajutás- és termeléstámogatás. Itt azonban nagyon észnél kell lenni, jó érzékkel kell megválogatni, hogy mit is támogatunk, hogy az ésszerűen végérvényesen piacra kerülhessen, és ne forduljon elő sokszor az elmúlt nyári "háborús helyzet" - így jellemezte a sajtó és néhányan a képviselőtársaim közül -, hogy sokan a kormányra várnak, hogy megoldják a problémáikat. Tehát ne azért termeljen valaki, mert az állam ott áll mögötte, és ha a piaci viszonyokat a termelő rosszul mérte fel, akkor szinte automatikusan az állammal akarja megvetetni a felesleges készletét. Ha ez általánosan végigsöpörne a gazdaság több szektorterületén, nemcsak a mezőgazdaságon, akkor lassan a cipőgyárosok is, mondjuk, a Gazdasági Minisztériumhoz fogják hordani a cipőket, ha nem tudják eladni. Tehát ebből általános rendszert nem csinálhatunk.

De honnan is tudnánk, hogy ki, mit, mennyit, milyen területen és hogyan termel?! Ez szerintem egy nagyon akut problémája a magyar gazdaságnak, hiszen a statisztikai rendszerünk sajnos eléggé foghíjas ezen a területen; már nyáron is tapasztalható volt, amikor a szakértők kérdezgették egymástól, hogy szerintük mennyi a felesleges búza, van-e felesleges búza, melyik terülten van; de ugyanez a borkészlettel is részben hasonló volt.

Már tulajdonképpen megtörténtek a kezdő lépések, hogy a mezőgazdasági szereplőket regisztráltatják, és a termelési struktúrájukat is megpróbálják regisztrálni, leképezni. Ezt legjobban a falugazdász-hálózattal lehet végeztetni. Ez most már, úgy néz ki, jól kezd működni. Az új elképzelés szerint azonban ez a hálózat az FVM-hez kerül, és ott köztisztviselői állást fog majd betölteni az új falugazdászok egy része.

Az átállásra és a rendszer működtetésére 1,5 milliárd forintot szán az agrártárca, ez véleményem szerint kevés. Kevés lesz, mert a legjobb szakemberek - és én állítom, hogy szép számmal vannak ilyenek a falugazdászok között - komoly fizetést fognak kérni, de leginkább az irodatechnika, számítástechnika és az iroda bérlete lesz még komoly költség. Nem hiszem, hogy ezt egy köztisztviselői bérkeretből meg tudja finanszírozni az FVM. Tehát azok a komoly, mondhatnám, ezen a téren jártasságot szerzett falugazdászok, akik egy meggyökeresedett állapotot tudtak elérni a térségükben, valószínűleg ott fogják hagyni ezt a területet. Nem beszélve arról a kellemetlen helyzetről, hogy jó néhányuk önkormányzati képviselő, esetleg alpolgármester, tehát azonnal le kell majd mondaniuk ezen tisztségükről.

Valamilyen egyezséget kellene kötni a kamarákkal, hogy ideiglenesen az átvett falugazdászok a régi helyen működhessenek. Sajnos, amint megtudtuk, az őstermelői igazolvány kiállítása a kamaráknál maradt, így ha pénz hiányában bezárják a megyében lévő irodáikat, akkor egy őstermelői igazolvány kiváltásáért valószínűleg a megyeszékhelyre kell utaznia a gazdáknak. Tehát ezt jó lenne még egyszer újragondolni, mert januártól szerintem egy nem kívánt hangulatrombolást fogunk ezen intézkedésekkel elérni.

A helyzetnek véleményem szerint van megoldása. A falugazdász-hálózatot nagyon meg kellene becsülni, nem lenne szabad őket szélnek ereszteni, mert az uniós csatlakozáshoz kért mezőgazdasági alapadatokat ők tudják a leghitelesebben biztosítani a hegybírókkal egyetemben. Nagyon dicséretes, hogy ez EU-csatlakozásra való felkészüléshez komoly pénzösszeg áll rendelkezésünkre. Bízom benne, hogy olyan előadások és ismeretterjesztő füzetek, könyvek sokasága fog megjelenni, amelyből az egyszerű gazdálkodó is megértheti, hogy az EU-ban az általa termelt termék milyen támogatásban részesül - ha egyáltalán részesül -, és a terméknek mi a piaci ára. Ebből az összehasonlításból világos lesz számára, hogy a saját terméke versenyképes lesz-e vagy sem. A gazdálkodót nem az EU története és konferenciáinak helye érdekli, hanem az, hogy ott mit, mennyit, hogyan termelnek, és ezzel szemben ő hogyan áll, tehát hogyan fog három-négy év múlva az Unióhoz csatlakozva a helyzete romlani vagy javulni. Most úgy néz ki, van három-négy éve, hogy eldöntse, kell-e neki az a termék, amivel most dolgozik, vagy minőségi váltást, fajtaszerkezet-váltást kell neki végrehajtani. Ezt a minőségi váltást a kormányzatnak támogatni kell.

Az a helyzet, már most is tudjuk, hogy vannak olyan területek, például a csonthéjasok, amelyekkel valószínűleg igen versenyképesek leszünk az Európai Unióban. De már most vannak olyan területek - és most a szőlészetre gondolok ez esetben, ott is néhány interspecifikus fajtára -, amellyel nem tudunk mit kezdeni a közeljövőben. Most lenne itt az ideje, rövid három-négy év alatt, hogy ezeket a fajtákat lecseréljük; ehhez kormányzati támogatást kell adni, mert a gazdaember a hektáronkénti egymillió forintos bekerülési költséget nem tudja felvállalni.

Őszintén mondom, örömömre szolgál a tervezett támogatási rendszer, de nagyon kérem az illetékeset, hogy a pályázati feltételeket egyszerűsítsék majd. Jómagam is részt vettem az előző kormány egyik mezőgazdaságot támogató pályázatán, és két hónapi előkészületi munka után a pályázat elkészítését ki kellett adnom egy erre specializálódott vállalkozónak, és még így is volt olyan bizonylat, amelyről utólag tudtuk meg, hogy az is kell. Itt jegyzem meg, nem hiszem, hogy nagy örömet fog okozni a pályázóknak, amikor a kötelező növény-egészségügyi, talajtani és egyéb okiratokat szerzik majd be, hiszen tudjuk, hogy itt egy komoly szolgáltatásidíj-növekedést tervezett be a jövő évi költségvetés.

Nagyon tetszik viszont, hogy felvállalta a kormány, hogy a mezőgazdaságot érintő bizonyos területre koncentráltan ad pénzt. Ez biztos, hogy hatékonyabb, mint ha mindenhova csöpögtetnek valamennyit.

Rendszerszintű gondolkodásra vall szerintem, hogy a földhivatali nyilvántartást egyszer s mindenkorra rendbe szeretné tenni. A társasági törvényt és a gazdasági élet jó néhány területét akadályozta, hogy a földhivatal úgy áll, ahogy áll, nagyon komoly az időbeli elmaradása, nem naprakész; nem beszélve arról, hogy egy speciális csalássorozatra adott lehetőséget azáltal, hogy a tulajdonjogot nem lehetett naprakészen igazolni, tehát több ingatlant eladtak úgy, hogy igazából nem is volt jogosult rá a "tulajdonos". Tehát ezen terület rendezése például megteremtheti a lehetőséget a jelzáloghitel megindulásához, amely eddig, tudjuk, sehogyan sem működött.

Az elmúlt napokban több ellenzéki képviselő és az előttem szóló is, úgy érzem, mint a szegény, kis jövedelmű állampolgárok és gazdák védelmezője fejtette ki a gondolatait. Szeretném megjegyezni, hogy most azért tudtak a nevükben beszélni, mert a Bokros-csomag ezeket az embereket azzá tette, amik most: tehát szegényekké tette. 1990 óta a hazai agrártermékek fogyasztása 2 milliárd dollárral csökkent, eltűnt egy komoly belföldi felvevőpiac. A fogyasztás visszafogásának egy olyan változatát láthattuk az elmúlt négy-öt évben, amelyet néhány gazdálkodó alig-alig élt túl, hiszen tudjuk, elég tőkeszegény gazdálkodói körről van szó. A Horn-kormány alatt az agrártámogatások mértéke 1994 és 1997 között reálértéken 31 százalékkal csökkent. Tehát ne várja senki, hogy már az első, a jelenleg tervezett költségvetés rendbe tudja hozni ezeket a hibákat! Erre lehet, hogy majd négy év, egy kormányzati ciklus kell valóban, amíg újra visszaállunk egy egészséges fejlődési pályára.

Amikor - visszaemlékezve '97-re - kezdett talpra állni a gazdatársadalom néhány tényleg jó irányú támogatással, azonnal jött egy olyan mértékű adótervezet, amely végül is a neves-nevezetes blokádhoz vezetett. Szeretném megjegyezni, hogy ugyan komoly támogatást kap a mezőgazdaság a beterjesztések szerint, de igen komoly, százmilliárdos nagyságrendű nettó adóbefizető is egyben.

(9.00)

Tehát én fiskális szempontok alapján is úgy gondolom, megéri a mezőgazdaságot támogatni. De szerintem van még két érv, két szempont, ami miatt megéri a mezőgazdaságot támogatni:

Az egyik, hogy az elszegényedő vidék mellett nincs polgárosodás, és egy ferde urbánosodás, egy végleges leszakadás következik be ennél a rétegnél. De hozzáteszem - és ezzel valamelyest kritizálom az önkormányzatok részére vonatkozó költségtervezetet -, hogy az elszegényedő önkormányzatok következtében elszegényedik a vidék is.

A másik támogatási szempont szerintem stratégiai fontosságú. Magyarország több évszázadra visszamenőleg, még a legínségesebb időszakokban sem volt kiszolgáltatva egyetlenegy országnak sem élelmiszer szempontjából. Nálunk nem volt éhínség, még a háborúkat követően sem, mindig is önellátóak voltunk, és ezt a függetlenségünket szerintem stratégiai okok miatt továbbra is fenn kell tartani, tehát támogatni kell ezt a szektort.

Sajnálatosan azt kell azonban megállapítanom, hogy van olyan területe a mezőgazdasági költségvetés-tervezetnek, ahol az ellenzéki képviselőkkel részben egyetértek - nem azt sajnálom, hogy az ellenzéki képviselőkkel kell egyetértenem, hanem az ő igazukat kell ez esetben helyeselnem -, ez pedig a mezőőri szolgálat.

A tervezet szerint az agrártárca jövőre nem kívánja támogatni a mezőőri szolgálatot. A szabaddemokraták részéről Kis Zoltán fejtette ki a véleményét ezzel a gondolatkörrel kapcsolatban, és nagyrészt egyet kell vele értenem. Az a helyzet, hogy úgy érzem, talán ez a legsúlyosabb hiba a mezőgazdaságot érintő költségvetési tervezetben. Nem mérte fel a kormányzat, hogy milyen tömegű elégedetlenséget fog ez kiváltani, ha a tervezet megszavazásra kerül.

Az idén végre tényleg sok helyen megindult a mezőőri szolgálat. Az önkormányzatok kisebb-nagyobb vajúdásokkal, de előteremtették a hiányzó összegeket, és az állami támogatás mellé hozzátették a sajátjukat. Hogy Bács-Kiskun megye példáján megvilágosítsam a helyzetet, eddig 31 önkormányzat 65 mezőőrt állított szolgálatba, és az FVM megyei hivatalához beérkezett konkrét jelzések szerint 150 főt biztosan szeretnének a továbbiakban szolgálatba állítani; és a folyamatosságra jellemző, hogy közülük százan már le is vizsgáztak az FVM megyei hivatalánál. Kialakult a jó együttműködés a polgárőrség, a polgárőrök és a mezőőrök között, mert vidéken ez a két kör rendszerint együttesen végzi a védelmet.

Szerintem egy igazi önszerveződésnek vagyunk tanúi. Nem értem, kedves polgári kormány - ezt az önszerveződési folyamatot hirdettük, ezt akartuk, hogy ilyen szerveződések legyenek Magyarországon, mert ez a polgárosodás folyamata -, hogy most egy hivatalnok fiskális szempontjai miatt ezt a kedvezményt miért kell megvonni. Nem ér ez meg nekünk néhány milliót? Nem ér ez meg nekünk további felhőtlen viszonyt a gazdatársadalommal? Én úgy érzem, hogy megéri, és kérni fogjuk ennek az ötletnek az újragondolását. Messze nem olyan milliárdos összegekről van szó, amelyek, mondjuk, a tb-alapok rendezését illetnék.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítése lassan halad, és elmaradt számos intézményi, információs és felkészítési tevékenység. Az EU-integrációs bizottság különösen kifogásolja az állat- és növényegészségügy területén a törvényi és törvényalkalmazási elmaradást, a hiányzó és bizonytalanul működő felügyeleti és ellenőrzési rendszereket.

Hiányoznak az EU-ban bevezetett termelésszervezési, marketing- és intervenciós intézkedések, vidék- és strukturális fejlesztési programok. Az adminisztrációs kapacitás fejlesztésére, finomítására nem sok anyagi forrást fordítottunk. Ezek azonban költséges és időigényes programok. A legnagyobb feladat szerintem a magyar agrárgazdaság megfelelő pozícióinak biztosítása a csatlakozás idejére. Ez szerintem politikai kérdés is.

Úgy érzem, ez a költségvetés-tervezet szándékában jelzi, hogy az említett problémákat végre elkezdhetjük megoldani. Garanciát persze nem lehet vállalni, mert minden költségvetés egy olyan iteráció, amely az új kiindulási adatokat megfelelő finomítás után csak az év végén kapja meg, hogy azzal elkezdjük majd az új, következő folyamatot. Akkor, év végén derül majd ki, hogy a rendszer konvergens vagy divergens, azaz elszállunk-e, vagy kézben tudjuk tartani a folyamatokat.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja úgy látja, hogy a folyamat kézben tartható, ezért a költségvetés-tervezetet elfogadásra fogja javasolni.

Azonban engedjék meg, hogy a költségvetés T/325. számú beterjesztésében - az első kötetben található általános és részletes indoklások mellett - néhány számszaki hibára hívjam fel a figyelmet. Megjegyzem: lehet, hogy az én járatlanságom az oka, hiszen jó néhány képviselőtársam többször kezébe vehetett már költségvetési tervezetet, de én egy ellentmondást vettem észre, amit nem tudtam magamban értelmezni, hogy miért van, és ha jól értem, a majdani elfogadáskor ezt a tervezetet így együtt fogjuk elfogadni.

A költségvetési tervezet tartalmazza a megállapított kiadási és bevételi főösszegeket egy 1. számú melléklet alapján, több minisztériumi állami intézménynél fel vannak sorolva a rá vonatkozó főösszegek. Ezen belül én a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium oldalait néztem meg pontosabban. A 93. oldaltól kezdődik ez a kimutatás. Azonban ennek a könyvnek a végén, a vége felé egy másik szempontból is felsorolásra kerültek ugyanezen intézményeknek a főösszesenjei, összehasonlítva a '98. évi és a '99. évi várható főösszesenekkel.

Meglepő az - csak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál maradva -, hogy ezek a főösszesenek abszolút nem stimmelnek, tehát számtalan számszaki eltérést találok. Én ezt nem tudtam magamnak megmagyarázni. Lehet, hogy valaki, aki komolyabb könyvvizsgálati képesítésekkel rendelkezik, tudja ezt.

Hogy csak az elsőt mondjam - utána végig eltérések vannak, nagyon kevés az azonosság -: a 93. oldalon, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása címszó alatt támogatás 2 milliárd 887,3 millió; ugyanez az adat a 379. oldalon - pontosítok: a 378. oldalon - 2 milliárd 637,3 millió. És sorolhatnám végig, nem megegyező adatok vannak ugyanabban a könyvben, ugyanarról a fejezetről. Kérném szépen, hogy ezt az illetékesek legyenek szívesek módosítani, vagy elmondani, hogy ennek miért kell így lenni.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket, és a Magyar Demokrata Fórum nevében kérem, hogy az általános vitára alkalmasnak talált törvénytervezetet majdan fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu