DR. PUSZTAI GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Részese lehettem annak a vitának, amikor az országgyűlési határozattervezetet megtárgyalta az Országos Területfejlesztési Tanács, illetőleg részese lehettem annak az előkészítő munkának, amikor a megyei területfejlesztési tanácsok az országgyűlési határozattervezetet véleményezhették.

A legszenvedélyesebb vita éppen a területi kiegyenlítés vonatkozásában volt és alakult ki az előkészítés során, mert a dunántúli megyék igazságtalannak ítélték meg, hogy ugyanolyan szempontok alapján besorolt térségek esetében megkülönböztető finanszírozást állapít meg az országgyűlési határozat.

Vitatkoznék Kis Zoltán képviselő úrral, hogy kijáró megyékkel és egyebekkel kapcsolatban. Ilyen ma már nincsen. Ez nem a megyei közgyűlések, önkormányzatok kompetenciája, ez a megyei területfejlesztési tanácsok kompetenciája. Nagyon pontosan - igaz, egy kicsit nehezen átlátható táblázat és képlet alapján - ki lehet számolni, hogy az országgyűlési határozat, illetőleg a kormányrendelet alapján megállapított szempontok alapján mennyi és milyen támogatást kaphatnak a megyei területfejlesztési tanácsok, tehát nem a megyei önkormányzatok.

A vita ott alakult ki közöttünk - sérelmeztük is az előkészítés során -, de végül is tudomásul kellett vennünk az Országgyűlés határozatának meghozatalát követően, hogy ez a fajta megkülönböztetés a hátrányos helyzetű térségek és a finanszírozás tekintetében is megjelent az országgyűlési határozatban, és hogy az a hátrányos helyzetű térség az ország melyik részén helyezkedik el. Holott éppen a kistérségre ki nem számítható GDP nélkülözése miatt az országgyűlési határozattervezet 1. számú melléklete olyan ismérvrendszert dolgozott ki, amely pontosan 28 szempont alapján adta meg, hogy a Statisztikai Hivatal milyen kistérségekre mondhatja ki azt, hogy társadalmilag és gazdaságilag elmaradt hátrányos helyzetű térség, illetőleg sorolhatnám még, hogy milyen kedvezményezett térségeket tartalmaz a IV. fejezet az országgyűlési határozatban. Tehát ami sérelem volt ebben: ugyanolyan hátrányos helyzetű település, illetőleg kistérség az egyik esetben az állami támogatásra maximum 75 százalékban tarthatott igényt, egy másik, ugyanilyen helyzetű térség, ilyen mutatókkal rendelkező térség 100 százalékban tarthatott igényt. Tehát ez egy óriási ellentmondást mutatott.

Szeretném azt is hozzátenni, valóban, az országgyűlési határozathoz komplex módon kellene hozzányúlni. Maga ez a kezdeményezés, amelyet mi is támogatni fogunk, felveti mindjárt azt, hogy tovább kellett volna gondolni, következetesen végig kellett volna vinni az országgyűlési határozaton - éppen a területi kiegyenlítés szempontjából is, pont a területi kiegyenlítés érdekében -, hogy ezt a megkülönböztetést csak a 9. pont esetében alkalmazzuk-e, vagy pedig visszanyúlunk a II. fejezethez, ahol meghatározza az országgyűlési határozat a decentralizálás elvét. A decentralizálás elvét illetően ugyanis a területi kiegyenlítést szolgáló cél-előirányzatú támogatás tekintetében azt mondja az országgyűlési határozat, hogy márpedig a területi kiegyenlítésre pontosan a kedvezményezett térségek települései tarthatnak igényt, és csak ők pályázhatnak; a leosztásnál, a decentralizálásnál 50 százalékban kell figyelembe venni a GDP-t. Itt ellentmondás van. A GDP-t akkor ugyanis ne vegyük figyelembe a területi kiegyenlítés megyékre való leosztása tekintetében, mert itt ugyanolyan ellentmondás van, mint a 9. pontban meghatározott önrész, illetőleg a teljes állami támogatás tekintetében.

Tehát a probléma nálunk ott jelentkezett - és most is fennáll ez a feszültség -, ha ezt a 9. pontot módosítom, és teljesen jogosan, értelemszerűen azt mondom, hogy azonos hátrányos helyzetű térségek azonos feltételek között pályázhassanak és kaphassanak állami támogatást, akkor vissza kell csatolnom a II. fejezet 3. pont b) pontjára, ahol a területi kiegyenlítést szolgáló, fejlesztési célú támogatások tekintetében a megyékre való leosztást határozza meg az országgyűlési határozat. Mert ugyanis az állami támogatás, amelyre azt mondjuk, hogy ez esetben 100 százalékot is lehet biztosítani - nem kell, de lehet biztosítani -, kétféle módon alakul ki a gyakorlatban. Egyrészt a területi kiegyenlítést szolgáló decentralizált alapból adhat támogatást a megyei területfejlesztési tanács, ez lehet 15, 20, 30, 40 vagy 75 százalék. Ehhez jön hozzá a most már kevésbé fellelhető állami alapokból adható, pályázati rendszeren keresztül juttatható támogatás.

Még egyszer hangsúlyozom: úgy ítéljük meg, hogy korábban igazságtalan volt a megkülönböztetés, amelynek bizonyos esetben még alkotmányosságát is lehet vitatni, de azt gondolom, érdemes lenne átgondolni - bár az országgyűlési határozat azt mondja, hogy az elveket 1997-1999-re határozza meg. Vagyis a következő évben komplex módon mindenképpen hozzá kell nyúlni az országgyűlési határozathoz, és meg kell fogalmazni az új elveket a következő időszakra. Azt hiszem, erre most nincs energia, de ezt a fajta módosítást, amely előttünk van, mindenképpen támogatni kell. S még egyszer mondom: megfontolás tárgyává tenném azt, hogy akkor viszont legyünk következetesek, és a II. fejezet 3. pont b) pontjára is legyünk figyelemmel.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu