DR. NEMCSÓK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Illés Zoltán képviselőtársam igaztalanul megvádolt engem. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban. - Sasvári Szilárd: Miért nem költözöl ki? Hol laksz?) Ezért szeretném a tényeket közölni annak a célnak az érdekében, hogy a kormánypárti frakciókat informáljam arról, hogy őket félrevezették. A következő a tényállás:

1997. április 7-én velem polgári magánszerződést kötött a XII. kerületi önkormányzat, a XII. kerületi önkormányzat tulajdonában levő lakás bérlésére. A kijelölés jog korrekt, a Miniszterelnöki Hivatal ajánlása révén történt.

Miután a választások megtörténtek, júniusban elmentem a polgármester úrhoz, és megkérdeztem, hogy a határozatlan ideig tartó szerződés, amit az önkormányzat velem kötött, nem tévedés-e, és nincs-e ellentmondásban azzal, hogy a Miniszterelnöki Hivatal jelölt ki engem oda bérlőnek. A polgármester úr bekérte az összes dokumentációt, azt mondva, hogy nem ismeri ezt a jogügyet, majd válaszol, és értesít róla. Egy hét után (Sasvári Szilárd: Hol laksz?) a polgármester úr közölte, hogy az iratok áttekintése után ez valóban határozatlan ideig tartó bérleti szerződés, ezért köszönt engem, és örül, hogy a XII. kerületi önkormányzat területén letelepszem. A ház egy ötlakásos ház, amiből hármat már eladott az önkormányzat, és az egyik lakás üresen lett volna; örül, hogy ott maradok, hogy nem úgy járunk, mint az utca szemben levő oldalán (Moraj a Fidesz padsoraiban.), hogy beköltöztek a hajléktalanok. (Derültség a Fidesz padsoraiban. - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Kérem szépen, ezek a tényállások! Határozatlan ideig tartó bérleti szerződésem van. Ezt követően, augusztusban a Miniszterelnöki... (Az elnök ismét jelez.)

Forrás: parlament.hu