DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szabad legyen azt mondanom, nem azért, mert türelmem fogytán van - nincs fogytán -, de amit ön elmondott, az a demagógiának és a tudatlanságának egy mélységes keveréke volt; hadd utaljak arra, hogy hemzsegett a tárgyi tévedésektől. Szíves figyelmébe ajánlom a törvényjavaslat 62. §-ának (7) bekezdését, ami éppen arról szól, hogy a kínálást a fogyasztással azonosan kívánja büntetni a törvényhozó, és nem, mint ön mondta, a kereskedővel azonosan. Tessék szíves lenni megnézni, a csekély mennyiségre nézve ez tökéletes mértékben így van, és amit ön mondott, hogy a kollégiumban megkínálja egyik gyerek a másikat, az ez az eset. Tehát amit ön mond, az egyáltalán nem valós.

Másodszor: sokadszor hangzik el, és sokadszor utasítom vissza: szó nincs fiatalok tízezreinek börtönbe juttatásáról! Nem is lehet! Ilyen célja nincs a törvényjavaslatnak, és ilyen eredményre nem fog vezetni. Erről talán majd a hatálybalépés után visszatérőleg beszélhetünk, és akkor majd megszámoljuk, hogy hány fiatalkorú jutott börtönbe, képviselő úr.

Az pedig, hogy a fiatalkorú vagy bárki fogyasztó érdekelt lenne majdan abban, hogy önmagát függőnek állítsa be, egy teljességgel téves megközelítés, hiszen nem bemondás alapján fog ez történni és megállapításra kerülni a büntetőeljárásban, hanem ez minden esetben orvosszakértői kérdés lesz. Nem az elkövető, nem a terhelt, nem a vádlott nyilatkozata lesz ebben a tekintetben a mérvadó,hanem természettudományos alapon megállapított orvosszakértői vélemény.

Az pedig, hogy ön a Tanácsköztársaságot hozza fel pozitív példaként a polgári kormánnyal szemben, bizonyos történelmi ismerethiányra enged következtetnem. Hadd ne mondjak erről többet; esetleg ha módja lesz majd, vizsgálja meg ne csak azt, hogy hány proletárgyermeket vittek a Balatonra, de azt is, hogy hány embert gyilkoltak meg azokban a szomorú időkben, ártatlan embereket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu