POLONYI KORNÉL, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság legutolsó ülésén foglalkozott ennek az országgyűlési határozatnak a részleteivel. Ez tulajdonképpen egy gesztus értékű felkérés Magyarország számára, miután a NATO-hoz való csatlakozásunk belátható távolságba került. Ebben a nem csak NATO-tagokból verbuvált rendfenntartó alakulatban való részvételre, szerepvállalásra kérik a magyarokat. Ahogy a miniszter úr elmondta: ez Magyarországra és a költségvetésre terhet nem jelent, az SFOR vállalja ennek a költségeit, csupán a kiutaztatáshoz kell hozzájárulnunk, azt kell biztosítanunk. Mint mondták, a miniszter úr is említette, én is megismétlem: itt nem csak NATO-országok részvételéről van szó, oroszoknak, románoknak, nem NATO-tagoknak is vannak delegáltjai ebben a rendfenntartó alakulatban, amely tulajdonképpen egy közrendvédelmi funkciót hivatott betölteni a bosznia-hercegovinai térségben.

A honvédelmi bizottság a részletek megismerése után arra a többségi határozatra jutott, hogy javasolja az Országgyűlésnek ennek a meghívásnak az elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu