SZABÓ SÁNDORNÉ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter úr és a Fidesz vezérszónokának érzelmi húrokat pengető expozéja után én tárgyszerű szeretnék maradni, és tárgyszerűen szeretném elmondani a Szocialista Párt állásfoglalását.

Az ez év nyarán elfogadott országgyűlési határozat után, amely kimondta az új családtámogatási rendszer átalakításának irányát, már nem ért váratlanul bennünket ez a javaslat. Azzal, amit a törvényjavaslat általános indoklása tartalmaz, maximálisan egyet lehet érteni, miszerint a szabályozás célja az lenne, hogy az ellátások jobban szolgálják a gyermek és a családok társadalmi esélyegyenlőségét, a gyermekvállalással járó többletterhek elismerését, javítsák a gyermekvállalás feltételeit, és hosszabb távon előmozdítsák a népesedéspolitikai célok megvalósítását.

A célok tehát tiszteletre méltóak, támogatandóak, azokkal semmi bajunk nincsen. Azonban sajnálatos módon maga a törvényjavaslat mégsem ezt fejezi ki. Vannak a törvényjavaslatnak olyan előírásai, amelyek a megfogalmazott, deklarált céllal nem vagy nem kellő mértékben állnak összhangban, sőt esetenként alkotmányossági aggályokat is felvetnek. E problémák átgondolása azért is indokolt, hogy végre időtálló és az érintettek részére is hosszú távra kiszámítható szabályozás szülessen.

Az országgyűlési határozat vitájában még a nyáron elmondtuk, és úgy látszik, nyári aggályaink nyitott fülekre is találtak, ami nagy örömünkre szolgál, mert a törvényjavaslat tartalmaz egy nagyon fontos 18. §-t, ami azt mondja, hogy a tanköteles gyermekre akkor is jár a támogatás, ha a tanulói jogviszonya szünetel. Ez a tervezethez képest egy pozitív, és remélem, a mi hatásunkra bekerült módosítás.

Már az országgyűlési határozat vitájában is aggályosnak tartottuk a családi pótlék iskoláztatási támogatássá alakítását az iskolaköteles kortól. Tévedés ne essék, nem szeretnénk, ha félreérthető lenne az álláspontunk, mint itt néhányan már megelőlegezték az előttünk szóló, többségi véleményt elmondók. Nem azt mondjuk, hogy nem kell iskolába járatni a gyereket, sőt pontosan ellenkezőleg: tudjuk mi is, az iskolázatlan gyermekek életesélyei sokkal rosszabbak iskolázott, képzett társaikénál. És különben is, a közoktatási törvény alapján már most is számon lehet kérni a szülőtől, ha az iskoláztatási kötelezettségének nem tesz eleget.

Megnyugtathatom Surján képviselő urat, hogy mi sem, a Szocialista Párt sem nyugszik bele abba, hogy ne járjanak a gyerekek az iskolaköteles korig az iskolába, de nem jó módszer, alkalmatlan módszer, amilyen módon most ezt el akarják érni. (Dr. Surján László: Most kipróbáljuk.) De ha a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás is a gyermekneveléssel járó terhek csökkentését szolgálja, akkor nem lehet a tankötelezettségre tekintettel elválasztani egymástól. Hallottam a beszólást - nem akartam a mondatot megszakítani -, hogy kipróbálják. Én azt hiszem, próbálkozni lehet sok mindennel, nyulakkal, macskákkal, kisegerekkel, de emberekkel és rászorult családok gyerekeivel nem. Kikérem ezt magamnak az ő nevükben! (Taps az MSZP padsoraiban.)

A tanköteles gyerekekkel járó költségek csökkentése ugyanis nemcsak az iskoláztatás terheivel áll összhangban és kapcsolatban, hanem azzal - és erre szeretném mindenki figyelmét felhívni -, hogy keresőképtelen személyt kell eltartani ebben az esetben is. Tehát keresőképtelenségről van szó! Az eltartási kötelezettségek természete nem változik meg attól, hogy a gyermek elérte az iskolaköteles kort. A törvényjavaslat szerint a nevelési ellátás tehát két különálló és önálló eltartási formát jelenít meg. A családi pótlék a gyermek objektív helyzete, tehát életkora alapján jár, az iskoláztatási támogatás viszont attól a feltételtől függően vehető igénybe, hogy a szülő a tankötelezettség teljesítését biztosítja-e. Tehát nem alanyi jogon jár a gyereknek, hanem a szülőt honorálják ezzel, illetve a szülőnek adják a támogatást.

Az alkotmány 67. § (1) bekezdése szerint minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges. Együtt említődik az alkotmányban e hármas gondoskodási kötelezettsége, de ez nem jelenti azt, csak együtt, csak egymásra tekintettel állnak fenn. A gyermek alapjoga mindhárom irányban önállóan érvényes. Egyik címzett sem hivatkozhat arra, hogy a maga kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a másik kötelezett sem tesz neki eleget. Ez számunkra elfogadhatatlan árukapcsolás!

A kormányzati óhaj - hogy minden gyermek járjon iskolába - pontos és jó. Ám, ha ezt hatósági úton akarják elérni úgy, hogy a gyermekjóléti szolgálatot kérik fel a nevelési probléma megoldására, és nyolc nap után, ha nem sikerül eredményt elérni, védelembe veszik a gyereket, illetve a gyámot számadásra kötelezik, ez nem biztos, hogy megoldás, hogy jó megoldás. Büszkék lehetünk, van ugyanis gyermekvédelmi törvényünk; az előző ciklusban az előző kormány terjesztette be. Vannak szociális munkásaink, vannak olyan intézményeink, amelyekben szociális munkások, szociálpolitikusok dolgoznak. Ha őket megkérdezte volna a törvényjavaslat előterjesztése előtt a kormány, hogy mi a véleményük erről a megoldásról, jelezték volna: a klienskörüket jelentő családok rendkívül érzékenyek, sérülékenyek, és rendkívül bonyolult feladatot lát el az, aki egy család életébe avatkozik be. Véleményünk szerint tehát, ismétlem, a jó célt egy alkalmatlan eszközzel akarják kikényszeríteni.

Még egy dologra szeretném felhívni képviselőtársaim - elsősorban kormánypárti képviselőtársaim - figyelmét. A tervezet alanyi jogosultsággá teszi a családi pótlékot és kiterjeszt felfelé, de lefelé, alul zárni akar. Be akarja hozni az érdemes szegény fogalmát? Milyen jogon? Ezt kikérem magamnak pártom és a szegények nevében is!

(12.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! Másik alapvető gondunk a családtámogatási törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy a családtámogatások törvényjavaslata a családtámogatások befagyasztásának törvényjavaslata, a családi pótlék ugyanis tavalyi értéken kerül előterjesztésre. Eszerint a családi pótlék 1999-ben éppen annyi lesz, mint volt 1997-ben, azaz reálértékben máris 33 százalékkal kevesebb. Csakhogy indexálási kötelezettség sincs a törvénytervezetben, ezért tovább kophat ez az összeg. A családbarát kormány idejében a családi pótlék tehát nem lesz értékőrző. Félő, hogy ennek az intézményrendszernek a teljes elértéktelenedése a megszüntetés irányába visz. Ez szerintünk veszélyes üzenet.

A Bokros-csomag jövedelemhatáros családipótlék-folyósításához képest az univerzalitás irányába nyit ez a törvényjavaslat. Eszerint minden gyermek gyermek. A baj azonban az, hogy mégsem egészen igaz ez a "minden gyermek gyermek" állítás. Ferge Zsuzsa, az ország legismertebb szociálpolitikus professzor asszonya minapi interjújában aggályosnak tartotta, hogy nem minden gyermek szülei tudják igénybe venni például a gyermekkedvezményeket. A személyi jövedelemadó törvény vitájában megfogalmaztuk, hogy a magasabb jövedelműek a családi pótlékon felül adókedvezményt is kapnak, míg a kisebb jövedelműek nem tudnak ezzel élni. A gyermekes családok egynegyede nem tudja igénybe venni ezt a kedvezményt. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a kiskeresetűek adóterhelése nő, akkor egyértelmű, hogy ez a politika szegényellenes. Tudható, látható, hogy az átlagkereset alatti jövedelemmel rendelkezők nem férnek bele, alulról kiesnek a polgári kormány polgárfogalmából. A gondot tehát az okozza, hogy mást mond a kormány és mást cselekszik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Komoly gondot jelent számunkra a nyugdíjminimum és a szociális minimum fogalmi tisztázatlanságának kérdése is. El kellene döntenie a kormánynak, hogy a költségvetési törvényben szereplő szociális minimumot vagy az ebben a törvényben szereplő, következetesen használt nyugdíjminimumot tekinti-e a szociális, anyasági és gyermeknevelési támogatások alapjának. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ellentétben a bűvészcilinderből előhúzott nyúllal, a szociális minimum nem olyan, hogy mondok egy számot; ehhez emberek ellátása kapcsolódik, amelyet alapos szociológiai és az ellátottak életét befolyásoló hatása miatt hatásvizsgálatoknak kellene megelőznie. Ez ebben az esetben nem történt meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormány a szociális ellátásokra rendelkezésre álló források egyre nagyobb hányadát koncentrálja az átlagosnál jobb jövedelműek számára. A Bokros-csomagban a jövedelemhatárhoz kötött családi pótlék a családok 10-12 százalékát vonta ki az ellátásból. Ez a 10-12 százalék most kamatostul visszakapja az elvesztett ellátásokat. Ellenben a családok 88 százaléka - akik a korábbi időszakban is jogosultak voltak a családi pótlékra - 11 százalékos értékvesztéssel kapja a családi pótlékot, s azok pedig, akik a gyermekkedvezményeket nem tudják igénybe venni, még sokkal rosszabbul járnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A bevezetőmben a törvényjavaslat általános indoklásából kiindulva az aggályainkat kezdtem sorolni. Ezek közül a leghangsúlyosabbá azt szeretném tenni, hogy valótlan a törvényjavaslatnak az az állítása, miszerint kedvezőbb helyzetbe kerülnek a családok a támogatások alanyi joggá tételével, és ezáltal javítják a gyermekvállalás és -nevelés feltételeit. Szeretném, ha kormánypárti képviselőtársaim beszámolnának arról - nem NDK-NSZK-példák alapján és nem lőrésekhez hasonlítva a viszonyokat -, hogy a családi pótlék értékvesztésével hogyan lehet gyermekvállalásra ösztönözni.

A többségi véleményt megfogalmazó egyik fideszes képviselő részéről az is elhangzott - amit nem szabad szó nélkül hagynom -, hogy tragikusan alacsony Magyarországon a születések száma. Igen, de ez Európában objektív folyamatnak tekinthető. Ha ez még nem elegendő, tessék utána számolni és megnézni a statisztikai adatokat, amelyekből látszik, hogy a szülőképes korú nőknél az első gyermek vállalásának ideje kitolódik, mert a nők tovább járnak iskolába. S ha ez még mindig nem elegendő, akkor nagyon demagóg leszek és nagyon alpárinak tűnhet, amit mondani fogok: nézzenek körül a környezetükben, hogy ki hány gyermeket vállal, és milyen anyagi helyzetben. Ha ezt teszik, akkor fiatal évjáratú képviselőtársaim talán még tennivalókat is levonhatnak a maguk számára. (Taps a Szocialista Párt soraiban.)

Az előbb elkezdtem mondani, nagyon fontosnak tartjuk, hogy nem felel meg az általános indoklásban megfogalmazott célkitűzéseknek az előterjesztett javaslat. Akkor lenne igaz az, hogy a kormány támogatja a családokat, ha a családi pótlékot a tényleges inflációt meghaladó mértéknél magasabban állapítaná meg. Akkor lenne igaz, ha a törvényjavaslat tartalmazná a családi pótlék indexálását, ha a családi pótlékot például az adókedvezményekkel együtt tárgyaltuk volna, annak a különböző családokra kifejtett hatásait is áttekintve. Akkor lenne igaz, ha a családok többségét pozitívan érintené, és csökkentené, nem pedig növelné a különbségeket.

A családtámogatások törvényjavaslata által sugallt értékrend és mindaz, ami a költségvetésben és a személyi jövedelemadó törvényben foglaltakban található, nem felel meg a Szocialista Párt által képviselt értékrendnek, ezért nem támogatjuk. Nem arra kérem képviselőtársaimat, hogy ne támogassák ezt a törvényjavaslatot, hanem arra, hogy gondolják végig, olyan folyamatok indulhatnak el, amelyekkel egy következő ciklusban egy esetleg polgáribb kormánynak kell majd szembenéznie.

Szocialista frakcióbeli képviselőtársaim már készülnek a további hozzászólásokra, úgyhogy a részletekkel majd ők folytatják. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Szocialista Párt soraiban.)

Forrás: parlament.hu