DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mádi Laci képviselőtársamat hazaengedhetjük, majd holnap elolvassa a jegyzőkönyvet! Valóban jól észrevette képviselőtársunk, hogy jelen pillanatban is formálódik a szociáldemokrácia XXI. századi agrárpolitikája. Most azonban a költségvetésről van szó!

Azt kell mondjam, hogy sem a költségvetésben, sem a módosító indítványokban nem találkoztam olyan típusú módosító indítványokkal, amelyek a meghirdetett agrárpolitikát, a családi gazdaságok segítését ténylegesen az integráció irányába terelnék, tehát segítenék mondjuk a gazdák szövetkezését.

Ezért én azt tudnám mondani - talán van még rá idő -, hogy az agrártámogatások rendszerénél a Fidesz mindenféleképpen figyeljen oda, hogy ne adja ki gebinbe a kisgazda tárcát a Kisgazdapártnak! Mert például ilyen típusú kiszólásokat hallottunk, hogy az a szövetkezet, ami átalakult, nem szövetkezet, amit ők csinálnak, az majd szövetkezet lesz, ugyanakkor a támogatási rendszerben pedig nem találjuk ennek az új, európai típusú gazdaszövetkezésnek a támogatását sem.

Tehát én azt gondolom, az lenne a helyes, ha a meghirdetett családi gazdasági agrárpolitika sokkal konkrétabban jelenne meg az agrártámogatási rendszerben. Ebben a költségvetésben és a módosító indítványokban én azt látom, hogy a Kisgazdapárt nagyon ügyesen kiharcolt a tárcájának egy nagy halom pénzt, azonban azt, hogy ennek a felhasználása egy agrárintegráció és családi gazdaság, gazdaszövetkezés felé mutat, nem nagyon lehet tapasztalni. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu