DR. NEMCSÓK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ebben a kutatástámogatási témában kétperces hozzászólásom van. Egy olyan témáról szeretnék beszélni, amelyről itt nem esett szó, nevezetesen az alkalmazott kutatások támogatásáról. Ismeretes az, hogy az Európai Közösséghez való csatlakozás területén az extenzív állattenyésztést javasolják, és mintegy 1 millió hektáron az intenzíven megművelt mezőgazdasági területek csökkentését is. Nagy feladatunk, hogy az Európai Közösség piacaira olyan mezőgazdasági termékeink kerüljenek, amelyek hiánypótlóak, és nem kompetálnak, nem versenyeznek az Európai Közösség agyondotált tömegáruival. Ezért a kutatás-fejlesztés támogatásánál nem szabad megfeledkeznünk azokról az intézményekről, amelyekről a legkevesebb szó esik, amelyek kutatásaikkal a magyar talajhoz, a megváltozott klímához és a hagyományos magyar mezőgazdasági technológiához illeszkedő fajtanemesítéssel foglalkoznak.

Ezek a kutatási pénzek szinte az egyetlen elérhető forrásai olyan nemzeti jellegű kutatóintézeteinknek, mint a Hagymakutató, mint az Öntözési Kutató Intézet, mint a Halászati Kutató Intézet, mint a Zöldségtermesztési Kutató Intézet, mint a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet, amelyek mind az ország keleti, fejlődésre vágyó területén, az Alföldön helyezkednek el. Már csak ennek okán is támogatom Lotz képviselőtársamnak és az előtte hozzászólóknak az ilyen irányú óhaját, hogy nagyobb anyagi megbecsülést és támogatást kapjon a költségvetésből az ilyen jellegű kutatás.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu