DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miből lesz a cserebogár? Hallgatva ezt a ma esti vitát az önkormányzatok kapcsán, azt gondolom, mindannyiunk számára rendkívül tanulságos. És ha már itt referencia történt a rádióhallgatókra, akkor a rádióhallgatókat se hagyjuk abból a szempontból tudatlanul, hogy Magyarország a '90-es évek eleje óta folyamatosan, szinte hónapról hónapra csatlakozik különböző olyan nemzetközi egyezményekhez, amelyek vagy az Európa Tanácshoz vagy az Európai Unióhoz kötnek minket egy-egy újabb szállal. A '80-as évek közepén, azt hiszem, pont 1994-ben csatlakozott Magyarország az Európai Városi Chartához, amely eléggé kristálytisztán leírja, hogy milyen egyeztetési manővereket kell - adott esetben akár a költségvetés kapcsán is - a kormányzatnak és az önkormányzatoknak folytatni.
Tehát amikor arra történik hivatkozás, hogy bizony nagyon szűk az a keret, amit a magyar törvények az egyeztetés kapcsán kimondanak, akkor mondjuk azt, hogy segítségünkre volt Európa, mi pont azért csatlakoztunk ezekhez az egyezményekhez, mert úgy gondoltuk, hogy valóban, ezek európai normák. Tehát aki esetleg úgy gondolja, hogy ez számunkra nem annyira fontos, akkor annak csalódást okozok; nevezetesen: Magyarország nemzetközi kötelezettséget, ha úgy tetszik, a magyar jogrend részeként tételes jogot sért abban az esetben, amennyiben nem megfelelő lendületű egyeztetést folytat a kormányzat az önkormányzatokkal.
Ezen a ponton hadd jegyezzem meg, hogy nem egy külföldi látogatás kapcsán miniszterelnökünk rendre mondja, hogy most Európán a sor, mi már annyi mindent teljesítettünk. Ez a vita és az egyeztetés elmaradása az, ami meggyőzhet minket arról, hogy itt bőven van még teendő. És szeretném, ha ebben az országban, de különösen ebben a Házban nem csinálnánk úgy, hogy azt hisszük, hogy aláírunk egy nemzetközi szerződést, és onnantól kezdve az aláíráson (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kívül semmi más dolgunk nincs.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés