FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Pető Iván és előtte még több képviselőtárs az '56-os intézettel és a Politikatörténeti Alapítvánnyal kapcsolatosan folytattak eszmecserét.

Egyelőre csak azt szeretném hozzátenni, hogy Pető Iván szerint álnéven került be az általunk jegyzett módosító indítvány. Eddig azt hittem, hogy az "álnéven" szó azt jelenti, hogy egy nem létező, kitalált, valami rokoni gondolatot ébresztő aforizmanév szerepelhet valaki helyett. Mi egyelőre - úgy gondolom - Mádi Lászlóval, Csúcs Lászlóval és jómagam létezünk, tehát az álnév ez esetben nem igaz.

A Politikatörténeti Alapítvány 50 milliós elvonása lehet, hogy az egyik oldalról megkérdőjelezendő, de számunkra sokkal súlyosabb volt a Magyarok Világszövetségének pénzforrást találni működésére; függetlenül attól, hogy most milyen aspektusból nézik a világszövetség működését, esetleges belső ellentéteit.

Az '56-os intézettel kapcsolatosan csak megjegyezném, hogy '95-ben a Magyar Köztársaság kormánya nyilvánította közalapítvánnyá, pontosan azzal a szándékkal, hogy költségvetési forrásokból is támogatni lehessen ezt a vállalkozást.

De elfelejtették néhány olyan oldalát is megvilágítani, amellyel többen nem értenek egyet. Az intézet abszolút nem foglalkozott némely kérdéskörrel, például a vidéken zajló eseményekkel, túlsúlyozza mindig Budapestet. A reformkommunista irányzat teljesen túlsúlyba került - állandóan ezt hallgattuk tőlük. A forradalommal szemben fellépő hatalmi erőknek a megnyilvánulásait, mellékesen, nem szerette kutatni, s meggátolt minden olyan kutatást, amely az ő gondolatiságukkal nem egyezett meg.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu